Könnyedén eléri Obamát a világhírű magyar tudós
Budapest és Boston között ingázik. Behálózva című könyvét 13 nyelvre fordították le, és politikai kampányokban is használták.
A hálózatelmélet nemzetközileg elismert kutatója, akinek a Prima Primissima-jelölés azonban dilemmát okozott. Nagyinterjúnk Barabási Albert-Lászlóval a friss Heti Válaszban. - írja a valasz.hu
Bár az ismert elmélet szerint a Földön bármelyik két ember összeköthető legfeljebb hat kézfogáson keresztül, Barabási Albert-László mégsem innen, hanem a matematika felől jutott el a hálózatkutatáshoz: Erdős Pál és Rényi Alfréd munkásságát tanulmányozva jött rá, hogy rajtuk kívül senki sem gondolkodott arról, hogyan néznek ki a hálózatok ebben a mi rendkívül bonyolult világunkban. „New Yorkban éltem, és foglalkoztatni kezdett, hogy vajon milyen sok hálózatnak kell futnia a föld alatt ahhoz, hogy minden felhőkarcolóba eljusson az internet, a telefon, az elektromos áram, a víz, és így tovább. Mindenki úgy fogta fel, hogy ezek a bonyolult hálók véletlenek, miközben nyilvánvaló volt, hogy nem lehetnek azok. Statisztikus-fizikus vagyok, és a statisztikus fizika azt vizsgálja, hogyan jön létre sok, látszólag véletlen eseményből rend” – mondja Barabási, aki szerint körülbelül két kézfogásra van Obamától, így őt könnyű elérni.
A világhírű kutatóval arról is beszélgettünk, hogy jól használjuk-e fel a hálózatkutatásban eddig elért eredményeket, mihez kezd velük a terrorelhárítás és a katonai védelem, hogy merre tart ez a tudomány, mit jelent például a hálózatorvoslás.
Barabási Albert-Lászlót Bostonhoz köti szakmai élete, a családja viszont – amerikai felesége és két kisgyereke – Budapesten él. „Boston a tudományos élet fellegvára, de ott csak az van, más nem nagyon. Budapest viszont pezsgő, izgalmas, sokszínű hely, és nagyon élvezem, hogy az itteni barátaim között éppúgy vannak üzletemberek, mint énekesek vagy programozók” – teszi hozzá Barabási, aki elmeséli azt is, hogy miért tart évente 100-150 fős partit a lakásán, miért hívta meg a legutóbbi ilyen fogadásra André Goodfriendet, és miért vívódott azon, hogy elfogadja-e a Prima Primissima-jelölést.