h i r d e t é s

Korábban a Financial Timesnak is nyilatkozott az MSZP-videóban szereplő nő

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Korábban a Financial Timesnak is nyilatkozott az MSZP-videóban szereplő nő

2020. június 10. - 20:21

Az MSZP kórházi ágyak kiürítésével kapcsolatos videójában mentőtisztként megszólalt egy nő, akiről később kiderült, hogy nem hogy nem szerepel az egészségügyi nyilvántartásban, az a mentőszolgálat pedig, ahol állítása szerint dolgozik, elhatárolódott tőle.

Részlet a törölt MSZP-videóból

Németh Athina számos helyen nyilatkozott a hazai sajtóban, így találta meg az MSZP. Most kiderült, hogy a külföldi sajtó is őt idézi - a Financal Timesnak ugyanis szintén mentősként szólalt meg május végén.

Az írás maga arról szól, hogy Orbán Viktor milyen kritikákkal kénytelen szembenézni a koronavírusra adott kormányzati válaszok miatt.

A cikkben Németh Athinára név szerint hivatkoznak, mint egy budapesti magánvállalat mentősére - az MSZP-s videóban is szereplő nő ugyanazt mondta a Financial Timesnak is, mint amiről a párt videójában is beszélt: hogy hazaküldés után 10 gondozott betegből kilenc meghalt.

Ezt kiegészítette azzal, hogy szerinte több, mint valószínű, hogy az egészségügyi dolgozók terjesztik a vírust a lakosság körében. A cikk szerzője szerint ez pedig egybevág Karácsony Gergely főpolgármester szavaival is.

A cikk szerzője Facebook-oldalán is megosztotta írását, kitérve itt is a Németh által elmondottakra.

A cikk emellett a felhatalmazási törvényről, a Pesti úti Idősotthon ügyéről és arról is szól, hogy Orbán szerint Karácsony az a típusú ember, aki késve érkezik disznóvágásra. (atv.hu)

(Sokat segítene a helyzet tisztázásán, Németh Athina hitelesítésén az, ha a nő bemutatna például egy bérpapírt. - a szerk.)