h i r d e t é s

Korábbi fertőzés miatt nem tartják meg a Debreceni Egyetem harmadik gólyatáborát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Korábbi fertőzés miatt nem tartják meg a Debreceni Egyetem harmadik gólyatáborát

2020. augusztus 31. - 17:31

Nem tartják meg a tervezett formában a Debreceni Egyetem (DE) idei gólyatáborainak szerdán kezdődő harmadik turnusát, helyette bentlakásos információs és beiratkozási napokra várják a leendő hallgatókat - közölte a DE hallgatói önkormányzatának sajtóirodája hétfőn az MTI megkeresésére.

Debreceni Egyetem - Forrás: YouTube / Debreceni Egyetem

Közleményükben kiemelték, hogy az intézmény gólyatáboraiban eddig nem volt koronavírusos megbetegedés sem az első, sem a második turnusban. A szervezők a járványügyi intézkedéseknek megfelelően mindenkit csak kikérdezés és írásos nyilatkozat, kézfertőtlenítés, testhőmérséklet-mérés után engedtek be, a résztvevőknek maszkot biztosítottak.

A tábor szervezői az augusztus 26-án véget ért medikus gólyatábor bezárása után, az elmúlt hét végén értesültek arról, hogy egy résztvevő tesztjének eredménye pozitív lett.
Ezért a Debreceni Egyetem a szerdán kezdődő harmadik turnus helyett bentlakásos egyetemi információs és beiratkozási napokat tart, a leendő hallgatókat kis létszámú csoportokban készíti fel az egyetemi évekre - közölték, hozzátéve: a strandolás, az esti zenés-táncos programok és vetélkedők elmaradnak, vagy azokat kisebb létszámmal tartják meg.