h i r d e t é s

Kórházban lopta meg a betegápolókat egy férfi

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Kórházban lopta meg a betegápolókat egy férfi

2019. október 24. - 12:43

 

A 26 éves B. Ádám a salgótarjáni kórház egyik osztályának nővérszobájából kísérelt meg több tárgyat, iratot és némi készpénzt ellopni.

A kép illusztráció! - Forrás: 168ora.hu

A nyomozás adatai alapján a férfi 2019. január 5-én az éjszakai órákban a salgótarjáni kórház egyik osztályának nővérszobájába a nyitott ajtón át bement, ahol átkutatta négy betegápoló pulton, illetve a helyiség ágyain hagyott táskáját.

B. Ádám két sértettől eltulajdonított férfi parfümöt, női pénztárcát, okiratokkal, készpénzzel, valamint cigarettatartót, cigarettával és öngyújtót is a ruhájába rejtett. A további két sértett helyiségben lévő ruházatát és táskáját is átkutatta, azonban azokból nem tulajdonított el semmit. A férfit cselekménye közben az egyik sértett tetten érte, és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta - számolt be az esetről a rendőrség honlapja.

police.hu szerint a salgótarjáni nyomozók a férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát lezárták, és az eljárás iratait az illetékes ügyészségnek megküldték. (atv.hu)


 

h i r d e t é s