
Erdély emblematikus épületeivel tovább bővül szarvason a makettpark.
megtekintés

Nem csak március 15-én, a magyar szabadságharc kitörésének napján nem tudnak együtt ünnepelni a romániai magyar pártok marosvásárhelyi vezetői, a város huszonöt évvel ezelőtti tragikus eseményeire is külön-külön emlékeznek meg.
megtekintés

Három éven belül, várhatóan 2018-ra fejeződhet be a 2012 márciusában leégett krasznahorkai vár felújítása - mondta az MTI-nek Viktor Jasan, a műemléket kezelő Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) vezérigazgatója kedden.
megtekintés

Csütörtökön háromszáz kérvényt iktattak a kolozsvári városházán a város többnyelvű helységnévtábláiért - közölte a maszol.ro erdélyi hírportál.
megtekintés

A szlovák kormányfő kedden meglátogatta a bősi vízerőművet, ahol újra diadalittasan közölte, hogy a létesítmény immár ismét teljes egészében a szlovák állam tulajdona.
megtekintés

Tízéves a Szalonna és bandája, akiknek Népzene a Kárpát-medencéből című albumuk aranylemez lett, és akiknek most jelent meg Útravaló címmel az új albumuk.
megtekintés

Marosvásárhelyen gyertyás megemlékezésre, több székelyföldi településen tiltakozásra készülnek kedden, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének az évfordulóján, amelyet az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székely szabadság napjává nyilvánított.
megtekintés

A tanító a Magyar Királyság területén született, látta falujának elszakítását, majd 1938-as visszatérését.
megtekintés

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) rámutatott, hogy Štefan Duč önmagával üzletelt, ráadásul mesterségesen megnövelt költségeket mutatott ki.
megtekintés

Már a főügyészségen van a Matica slovenská (MS) nemzeti kulturális szervezet egykori igazgatójának, Jozef Markušnak az ügye, írja az Új Szó.
megtekintés

Elutasította csütörtök este a legfelsőbb bíróság az Elena Udrea előzetes letartóztatása elleni óvást, így a korrupcióval gyanúsított politikusnak továbbra is a bukaresti rendőrségi fogdában kell maradnia – írja a Mediafax.
megtekintés

Választott második idegen nyelvként kezdik el tanítani a magyart egy ungvári ukrán tannyelvű középiskolában, de már több kárpátaljai ukrán tanintézet is jelezte, hogy magyar nyelvoktatást szeretne indítani.
megtekintés

Az elmúlt két hétben 80 százalékkal emelkedett Kárpátalján a kenyér ára.
megtekintés

Egyre romlik a kárpátaljai magyar közösség helyzete a kelet-ukrajnai háború miatt.
megtekintés

Szomorú vasárnap - Itt az utolsó, amikor még nyitva lehet minden üzlet Magyarországon.
megtekintés

Az erdélyi pártokat megosztotta Iohannis kijelentése
megtekintés

Robert Fico kedden ellenőrzést tartott az oktatásügyi minisztériumban.
megtekintés

További több tízezer férfit soroznak be idén Ukrajnában, ebből több ezren kárpátaljai sorkötelest, köztük magyarokat is.
megtekintés

Az elmúlt években jelentősen javult Magyarország megítélése a szlovákok körében, töredékére esett vissza a szlovák társadalomban azoknak az aránya, akik az országukat fenyegető veszélyforrásnak tekintik Magyarországot - derült ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Szociológiai Intézete által készítetett felmérésből.
megtekintés

A kilenc támogatást nyert projekt között szerepel a Dunaszerdahelyi járásban található dunatőkési vízimalom is.
megtekintés

Vasárnap reggel tíz óra körül a szlovákiai Párkány (Štúrovo) állomáson kisiklott a szlovákia székhelyű PŠZ magán-vasúttársaság tehervonata.
megtekintés

Borisz Nyemcov bizonyítékokat gyűjtött az orosz hadsereg kelet-ukrajnai bűntényeiről, és jelentést készített Vlagyimir Putyin orosz elnök szerepéről a háborúban – közölte a szombatra virradóra Moszkvában meggyilkolt orosz ellenzéki vezető unokatestvére.
megtekintés

Anyagi szükséghelyzetben lévő családok között osztja el januári illetményét Andrej Kiska köztársasági elnök, írja az Új Szó.
megtekintés

A rendőrség a lakosságot is bevonná a munkájába – a polgároknak lehetősége nyílik javaslatot tenni, hogy mely szakaszon lenne érdemes ellenőrzéseket tartaniuk.
megtekintés

Romániában nincs magyar probléma – jelentette ki csütörtökön Berlinben Klaus Johannis román államfő azt követően, hogy Angela Merkel német kancellárral tárgyalt a német fővárosban.
megtekintés

Megvásárolta az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az Úz völgyében működő vízerőművet.
megtekintés

K. Zoltán leginkább arról ismert Dunaszerdahelyen, hogy korábban saját maga által varrott Batman-öltözetben járta a várost, és segített, ahol tudott.
megtekintés

A vasárnapi veszprémi választási bukta ugyan nem vetíti még elő az Orbán-korszak végét, ám az biztos, hogy szimbolikus értelemben csúnya sebet ejtett a Fidesz arcán.
megtekintés

Bár még keresik, az ukrán vezérkar hivatalosan halottá nyilvánította a beregszászi Tóth Sándort, aki a bajtársai elmondása alapján a Debalcevéből történt kivonulás során vesztette életét.
megtekintés

Egy partizánskei boltbólt származhattak azok a hatástalanított fegyverek, amelyek legális módon jutottak el a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt mészárlás elkövetőihez.
megtekintés

Legalábbis a szlovák TASR hírügynökség beszámolója szerint.
megtekintés

Élesen kritizálja a szlovák hírportál a HírTV Célpont című műsorát és annak stábját.
megtekintés

Mintegy háromezer orvos végez évente Romániában, közülük csúcsévekben 2700-an is emigráltak elsősorban nyugat-európai országokba.
megtekintés

Visszavonulót fúj a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal a székely ízek termékmegjelölés ügyében kirobbant botrány kapcsán.
megtekintés

A beruházás 4,5 millió euró (1,3 milliárd forint) befektetésből valósult meg.
megtekintés