A Covid mellett más, korábban legyőzöttnek hitt betegségek is beárnyékolják a tanévet az Egyesült Államokban, mivel a járvány idején kevesebbet adtak be a szokásos – gyermekbénulás, kanyaró, tetanusz és szamárköhögés elleni – védőoltásokból. A kötelező oltásra sok helyen csak a tanévkezdés után lehet időpontot kapni. - írja a Szabad Európa
Nagyon valószínű, hogy újabb merényletet követnek el a következő 24-36 órában a kabuli repülőtér ellen - figyelmeztetett szombaton Joe Biden amerikai elnök , aki hozzátette, hogy az Iszlám Állam(IÁ) terrorszervezet két fegyveresének életét kioltó amerikai légicsapás nem az utolsó volt.
Nem támadásból származott az az újabb robbanás, amely csütörtök éjfél körül rázta meg afgán fővárost, néhány órával az Iszlám Állam kabuli repülőtérnél elkövetett kettős öngyilkos merényletét követően, hanem amerikai hadfelszereléseket semmisítettek meg a repülőtéren - közölte a tálibok szóvivője. Guterres összehívta az ENSZ BT-t.
A nagy pártok kancellárjelöltjeiért nincsenek oda a németek, szeptemberben mégis választaniuk kell, hiszen Angela Merkel 16 év után kiszáll a politikából. A sok kiábrándulás miatt így akár a szociáldemokrata aspiránsból is győztes lehet, aki eddig ugyan nem sokat tett, viszont nem is hibázott. - írja a 24.hu
A klímaváltozás hatására már most tízezrek szenvednek a katasztrofális súlyosságú éhezéstől Madagaszkáron: negyven éve nem sújtotta az országot ilyen szárazság, az élelmiszerellátás bizonytalansága már az ENSZ figyelmét is felkeltette.
- írja az Infostart
Csaknem 12 ezer beteggel többen haltak meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben New York államban, mint amennyit a szexuális zaklatások vádja miatt lemondásra kényszerült előző kormányzó, Andrew Cuomo közölt — jelentette be szerdán az amerikai tagállam új kormányzója, Kathy Hochul.
Felmondhatnak Szlovéniában azoknak a tanároknak, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással - közölte szerdán a szlovén sajtó, arra körlevélre hivatkozva, amelyben az oktatási minisztérium tájékoztatta az iskolaigazgatókat.
Európa jövőjéről szóló közös nyilatkozatot fogalmaztak meg szerdán a délkelet-lengyelországi Krasiczynban szervezett lengyel-magyar nyári egyetemen; a dokumentumban a fiatalok közösséget vállalnak Európa alapértékeivel, az Európai Unió mélyreható reformját szorgalmazzák.