Rendeletet írt alá hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) aznapi határozatáról, amely a hadiállapot azonnali bevezetését javasolja 2019. január 25-ig. A rendeletet még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
A német szövetségi kormány önmérsékletet és párbeszédet sürget a Kercsi-szorosban történt incidens mindkét érintett országától, Ukrajnától és Oroszországtól egyaránt, ugyanakkor megerősíti, hogy kiáll Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
Magyarország miniszterelnöke Brüsszelben a közszolgálati M1-nek beszélt arról, hogy milyen szomorú nap a mai az Európai Unió életében, miután hivatalossá vált, hogy az Egyesült Királyság elhagyja a nemzetközi közösséget. - írja a 444.hu.
A brit hadsereg vezérkari főnöke, Mark Carleton-Smith szerint Oroszország "vitathatatlanul" sokkal nagyobb fenyegetést jelent Nagy-Britannia és szövetségesei biztonságára, mint a szélsőséges iszlám terrorszervezetek, köztük az al-Kaida és az Iszlám Állam.
Az Európai Unió és az azt elhagyó Nagy-Britannia a szükséges dokumentumok aláírását követően is barátok és szoros partnerek maradnak - mondta Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló Brüsszelben vasárnap a soron kívüli uniós csúcsra érkezve, amelyet a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására hívtak össze.
Csütörtök délelőtt tette le esküjét Lengyelország fővárosa, Varsó új polgármestere, a város élére frissen megválasztott Rafal Traskowski, aki az ellenzéki konzervatív liberális Polgári Platform (PO) jelöltjeként már az első fordulóban magabiztosan győzött a kormánypárti, jobboldali PiS jelöltjével szemben - írja a 168ora.hu.
Kínos szavazás vár a Fideszre az Európai Parlament jövő heti brüsszeli ülésén, ahol a macedón jogállamiság helyzetét bemutató jelentésről kell dönteni. Két, kifejezetten a Gruevszki-ügyről szóló módosítás is bekerülhet a szövegbe.
Macedónia azt fogja kérni Magyarországtól, hogy vonja vissza a Nikola Gruevszki volt miniszterelnöknek megadott menekültstátuszt, Szkopje ugyanis továbbra sem áll el a kiadatási kérelemtől - jelentette be Renata Deszkoszka macedón igazságügyi miniszter a Vesti.mk szkopjei hírportál csütörtöki beszámolója szerint.
Mi köze a tanszabadsághoz a CEU-nak - kérdezte olvasói levélben Kovács Zoltán magyar kormányszóvivő a Globe and Mail című kanadai napilapban, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorával, Michael Ignatieff történésszel készült, hétfőn megjelent interjúra reagálva.
Elliot Schrage, a Facebook volt kommunikációs vezetője magára vállalta a felelősséget, amiért megrendelést adott a Definers tanácsadó cégnek, hogy kutakodjon a vállalat bírálói, köztük Soros György milliárdos után, azt állítva ugyanakkor, hogy a Definers túllőtt a célon a bírálóik lejáratására tett lépésekkel.
Ha megerősítést nyer az, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnöknek, az Európai Unió alapos indoklást vár Orbán Viktor miniszterelnöktől - írta Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos Twitter-üzenetében szerdán.
Donald Trump amerikai elnök benyújtotta írásos válaszait azokra a kérdésekre, amelyeket Robert Mueller különleges ügyésztől kapott a 2016-os elnökválasztásokba történt orosz beavatkozást, illetve Trump kampánystábjának az oroszokkal való esetleges összejátszását feltárni hivatott vizsgálat keretében - közölte kedden az elnök ügyvédje, Rudy Giuliani.
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség ír arról a közösségi oldalán, hogy a San Francisco-i cserkészcsapat fiatal őrsvezetője vasárnap hajnalban tragikus körülmények között életét vesztette a kaliforniai tűzvészben Orindában – szúrta ki a Blikk.