A nemzetközi közélet 25 szereplője, köztük több Nobel-díjas felhívást intézett hétfőn a világ vezetőihez, hogy egy éven belül kössenek megállapodást, amely garantálja a tájékoztatás és a véleményszabadság demokratikus alapelveit.
Lengyelországban megkezdődött a helyhatósági választások második fordulója vasárnap reggel, a szavazók azokban a körzetekben járulnak az urnákhoz, ahol a két hete megtartott első fordulóban a polgármester-jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint ötven százalékát.
Magyarázatot követel a Szentszéktől egy 35 éve eltűnt római tinédzser lány családja, miután emberi maradványokat találtak egy Vatikánhoz tartozó római ház területén, és a hatóságok vizsgálni kezdték, hogy a csontok a tisztázatlan módon eltűnt Emanuela Orlandié vagy egy másik, vele csaknem egyidőben eltűnt diáklányé, Mirella Gregorié lehetnek-e.
Pár nappal ezelőtt jött egy e-mail az egyik olvasónktól, amiben egy nagyon érdekes témát boncolgatott. A fiatalok mohóságáról írt, 22 évesen, a saját példáján keresztül mutatva be a jelenséget. A Londonban dolgozó Bence története következik. - írja a hoppipolla.transindex.ro.
Angela Merkel német kancellár hétfőn berlini sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy nem indul újra pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért a decemberi tisztújító kongresszuson. A kormányfői tisztségről azonban nem mond le, de a jelenlegi lesz az utolsó kancellári ciklusa.
A Direkt36 információi szerint, Magyarország és Oroszország csak megjátszotta a keménykedést az úgynevezett Szkripal-ügyben, amikor a Nagy-Britanniában történt vegyifegyveres támadás miatt kölcsönösen kiutasították egymás egy-egy diplomatáját – írja a 24.hu.
A nők egyházi szerepének kiterjesztését, a melegek egyházi életbe való bevonását és a szexuális visszaélésekkel szembeni erélyesebb fellépést szorgalmazó zárójelentéssel ért véget szombat este a fiatalokról szóló püspöki szinódus a Vatikánban, háromheti tanácskozást követően.