Németország a belsőégésű motorok betiltásának megvétózása után egy újabb uniós döntéshozatali eljárást akasztott meg az utolsó pillanatban: a stabilitási és növekedési paktum reformjánál álltak elő követelésekkel az utolsó pillanatban.
Míg több erdélyi város központi március 15-i megemlékezésén meghívottként szólaltak fel a Fidesz vezető politikusai, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) pártigazgatója, Molnár Zsolt és társelnöke, Komjáthi Imre közönség nélkül emlékeztek az 1848-49-es szabadságharc hőseire a Nyergestetőn, ahol kopjafát állítottak és Facebook-bejelentkezésben közvetítették üzenetüket.
Két Szu-27 típusú orosz harci repülőgép elfogott egy Reaper típusú amerikai megfigyelő drónt a Fekete-tenger felett, és egyikük megütötte a drón légcsavarját, ami miatt a pilóta nélküli repülőgép a tengerbe zuhant és megsemmisült – közölte kedden az amerikai hadsereg.
A dán Novo Nordisknek 21,7 millió fontjába került két év alatt Nagy-Britanniában, hogy kedvezően befolyásolja az elhízás elleni szervezetek és szakemberek véleményét. Mindez szerintük nem számít jogsértésnek – írja a Guardian.
Hét évvel nagykövetségeik bezárása után Irán és Szaúd-Arábia - Kína közvetítésével - megállapodott a diplomáciai kapcsolatok normalizálásáról. Ezzel közelebb került a világ Jemen és más regionális tűzfészkek kioltásához is. Káncz Csaba jegyzete.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy magyar nemzetbiztonsági megfigyelésről szóló döntését a magyar állam még mindig nem építette be törvénykezésébe, figyelmeztetett a Tanács miniszteri bizottsága. Ennek mielőbbi pótlására is felhívták a magyar kormányt.
Minden jel arra mutat, hogy Biden elnök zöld utat ad a ConocoPhillipsnek, hogy az államban évtizedek óta nem látott nagyságrendű fúrásokat végezzen az Északi Lejtő nemzeti kőolajtartalékot rejtő 93 ezer négyzetkilométeres területén, 320 kilométerre az északi sarkkörtől, többek között arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államok így harcolna az emelkedő gázárak ellen, és Európa veszélybe került gázellátását is szeretné segíteni.
Bao Fan kínai üzletember múlt havi eltűnése újra felkeltette az érdeklődést egy új keletű kínai jelenség, az eltűnő milliárdosok iránt. Szakértők szerint ez az egyik módja annak, hogy Hszi Csin-ping elnök szorosabbra vonja a kínai gazdaság feletti ellenőrzést.
Az Aftonbladet napilap a svéd NATO-csatlakozásról szóló, Magyarországgal folytatott tárgyalások előtt úgy jellemezte az országot, mint „a gengszterek, akik tiszteletet próbálnak követelni, ahelyett, hogy jogosan kiérdemelnék”.
A homoszexuális párokat megáldó szertartásokat 2026-tól lehet majd megtartani Németországban. A püspökök egyetértenek a zsinati út döntésével, azonban a döntés valószínűleg nemtetszést vált ki az egyetemes egyházban. A mostani zsinat szerint a korábbi gyakorlat rendkívül diszkriminatív volt.
Elkezdett terjedni az interneten egy eredetileg 2022 szeptemberében készült fejkamerás videofelvétel, melyet az Ukrajnában harcoló finn önkéntesek készítettek. A felvételen az látható, amint az egyik sebesült finn katonát próbálják kimenekíteni, közben pedig érdekes megszólalásokat ejtenek el.
Petr Pavel az új cseh államfő, aki a januári elnökválasztáson függetlenként győzedelmeskedett. 61 éves és komoly katonai múlttal rendelkezik, ami az ukrajnai háború miatt az elnökválasztáson az ő malmára hajtotta a vizet. De kicsoda ő, és személye hogyan befolyásolja a cseh politikát?
A Twitter értékelhetetlen jelentést adott le a dezinformáció elleni lépéseiről, a Facebook, az Instagram, a TikTok és a Google azonban Magyarországról is közölt számokat.