L. Simon szerint úgy jó a magyar választási törvény, ahogy van

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

L. Simon szerint úgy jó a magyar választási törvény, ahogy van

2015. május 08. - 15:47
0 komment

Jelenleg nem zajlanak egyeztetések a választási törvény módosításáról, mondta el a Miniszterelnökség államtitkára az ATV Start című műsorában.

L. Simon László szerint a módosításra nincs is szükség, a rendszer ugyanis jól vizsgázott, és az időközi választás eredményei is azt mutatják, hogy megfelel a demokratikus rendszer elvárásainak. Ráadásul az államtitkár szerint a Fidesz időközi választási kudarcaival megdőltek azok a vádak is, amelyek szerint a rendszert a kormánypártokra szabták.

L. Simon emellett cáfolta, és a „hírlapi kacsa” kategóriájába sorolta azt a Magyar Nemzetben is megjelent információt, miszerint valamennyi állami múzeum a Miniszterelnökség, illetve személyesen L. Simon irányítása alá kerülne.

Az államtitkár beszélt a Budai Várnegyed, illetve a volt királyi palota tervezett rekonstrukciójáról is, és többek közt elmondta, egyelőre annyi biztos, hogy Magyarországnak új Nemzeti Galériája lesz, de a kormány a sikeres szakmai pályázati tervek alapján hozott döntésén múlik, hogy ez a várban, vagy a Városligetben fog-e majd helyet kapni. Megújul az Országos Széchenyi Könyvtár is, a kormány koncepciója szerint egy zöldmezős beruházás keretében építenének egy új, XXI. Századi, az informatikai kihívásoknak is megfelelő Nemzeti Könyvtárat, a törzsanyag egy részét pedig állományvédelmi okokból az épülettől néhány kilométerre helyeznék el – mondta el az államtitkár.

A Budapesti Történeti Múzeumot pedig a kormánynak esze ágában sincs kiköltöztetni a palotából, az továbbra is a főváros fenntartásában működne – jegyezte meg L. Simon, aki emellett azt is elmondta, bár a Miniszterelnökség a tervek szerint 2016 tavaszán költözött volna a Karmelita kolostor épületébe, ez a Táncsics-börtön területén zajló régészeti feltárások miatt várhatóan csúszni fog.

 

atv.hu (Címlap: Forrás: atv.hu)

Posted by SEJT on 2015. május 8.