fbpx Láthatási vita után kezdett vérengzésbe a dunakeszi családirtó | CIVILHETES

h i r d e t é s

Láthatási vita után kezdett vérengzésbe a dunakeszi családirtó

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Láthatási vita után kezdett vérengzésbe a dunakeszi családirtó

2021. szeptember 14. - 06:11

 

Hétfőn délelőtt a tragédia helyszínén megjelent a meggyilkolt középkorú nő új párja, aki pontosan elmondta, mi vezetett a vasárnap történtekhez. 

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Sz. Tamás a közösségi médiából tudta meg, mi történt a dunakeszi Kisfaludy utcában – írja a Blikk.

Azonnal a helyszínre sietett, megtörten, sírva állt a véres utcán. Elsőre annyit tudott mondani, könnyeivel küszködve:

aki a saját gyermekét megöli, az nem ember.

Majd úgy folytatta, hogy most lettek volna igazán egy család a meggyilkolt nővel és gyermekével, együtt tervezték az életüket. A férfi szerint halott szerelme előző párja azt nem bírhatta elviselni, hogy kisfia elmesélte neki, hogy már megismerkedett vele, és együtt játszott a gyerekeivel.

A bulvárlap hozzáteszik, hogy a gyilkossá, majd öngyilkossá lett apa láthatásról hozta vissza a gyereket, amikor valami elpattant benne.

Mint azt Sz. Tamás elmondta, egész nap wakeboardozni voltak a nővel, mert a kisfiú az apjánál volt láthatáson. A nő este hatra ért haza, mert úgy volt, hogy volt párja és kisfia hétre érnek haza. Amikor nem érkeztek meg időben, hívogatni kezdte a férfit, aki állítólag flegmán válaszolgatott a nőnek az érkezésük várható időpontjáról. Amikor végül megérkeztek, a nő felelősségre vonta a férfit, hogy miért nem tartja be a láthatás szabályait, hozzátéve, hogy rendőrségi eljárást kezdeményez, ha ez újra előfordul. A férfi ekkor kattant be, majd végezte ki a nőt és annak anyját, illetve a lövések zajára az utcára szaladó gyermekét is. A kisfiút állítólag többször is meglőtte – mesélte Sz. Tamás. (Infostart)

 

Ha segítségre van szüksége
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Kapcsolódó cikkek: 

 

h i r d e t é s

Kommentek