h i r d e t é s

Lázár János elhúzta a mézesmadzagot a panelházban élők orra előtt is

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár János elhúzta a mézesmadzagot a panelházban élők orra előtt is

2019. december 29. - 07:15

Jó két esztendeje Lázár János (Fidesz) akkori kancelláriaminiszter elmondta, hogy az 5-8-10 emeletes házakban élőknek komoly életminőségbeli romlást okoznak az utóbbi évek forró nyarai. 

Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a magasházakban élők problémáira nincs jó műszaki megoldás, mert az épületek elérték a 30-40 éves műszaki életciklusukat, ezért szerinte a tízemeletes házakat vissza kellene bontani. Sőt a mézesmadzagot is elhúzta a panelházakban lakók előtt, ugyanis felajánlotta, hogy állami támogatást nyújtanak azoknak, akik a panelépületből kertes házba költöznek.

Akkor Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke nem lelkesedett a miniszter ötletéért, mondván: az összes lakó kiköltöztetése nélkül nem lehet biztonságosan visszabontani a tízemeletes panelházak felső öt emeletét.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy részben olyan épületekről beszélünk, amelyeket az állam már felújíttatott. -Nem az élettartamukkal, hanem a hőszigetelésükkel és az energiafelhasználásukkal volt probléma, energiafalók voltak - mondta Koji László.

Az ÉVOSZ azt javasolta, hogy inkább a meglévő lakások felújítására kellene kedvezményt adni a lakosságnak, akár a forgalmiadó-visszatérítési lehetőséget is be lehetne bevezetni. Máig egyetlen épületnél történt meg a visszabontás, de a tetemes költségek miatt aligha lesz hamarosan folytatása.

A panelházak tömeges és részleges visszabontását – a hiányzó igény mellett – egyelőre az építőipari kapacitások szűkössége is gátolja. Emellett gondot jelent a visszabontott elemek elhelyezése is. A forrásínségen (nem a visszabontás, hanem inkább a szigetelés érdekében) segíthet, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2019. decemberében bejelentette: a "zöldhitelt" nyújtó bankoknak tőkekövetelmény-kedvezményt ad abban az esetben, ha ha olyanoknak nyújtanak kölcsönt, akik ingatlant felújítani szándékozóknak. A hitelt igénybevevők kamatkedvezményre számíthatnak. (nepszava.hu)