h i r d e t é s

Legalább hat kínai hajó segített Észak-Koreának az ENSZ szankciók kijátszásában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Legalább hat kínai hajó segített Észak-Koreának az ENSZ szankciók kijátszásában

2018. január 19. - 08:58

A The Wall Street Journal hivatalos dokumentumok és vállalati feljegyzések, a hajózási-szállítmányozási adatbázisok megvizsgálása után jutott arra a megállapításra, hogy legalább hat kínai hajó segített Phenjannak. 

Forrás: Varchev Finance

Ezek a hajók Hongkongban bejegyzett kínai vállalatok tulajdonában voltak, részvényeseik kínai állampolgárok, akik anyaországi címeket adtak meg - írta a lap. - írja a Privátbankár

A The Wall Street Journal hangsúlyozza, hogy műholdas fotók és amerikai tisztségviselők által gyűjtött, különféle hírszerzési információk részletes bizonyítékokat szolgáltatnak a szankciók kínai megsértésére. A teherhajókat név szerint beazonosították és mozgásukat is nyomon követték. Így rögzítették azt is, hogy vagy észak-koreai kikötőkben vetettek horgonyt és szállítottak onnan árut Oroszországba és Vietnamba, vagy a nyílt tengeren rakták át szállítmányukat az egy másik hajóra. A lap hírszerzési forrásokra hivatkozva tudósít arról is, hogy a kínai hajók manőverek egész sorát hajtották végre, hogy ezzel próbálják leplezni az ENSZ-szankciók kijátszását.

Amerika figyelt - Kína az ENSZ-ből egy kicsit megint hülyét csinált

Az Egyesült Államok az információkat továbbította az ENSZ szankciókkal foglalkozó bizottságához és decemberben formálisan is felkérte a testületet, hogy nyilvánítsa ki: a szóban forgó teherhajók megsértették a világszervezet büntetőintézkedéseit. Kína ellenezte a kérést, viszont azt lehetővé tette, hogy négy másik teherszállító hajót - amelynek nem volt köze a titkos szállításokhoz - feketelistára tegyenek. A Kína által megjelölt hajókat aztán az ENSZ valóban a tilalmi jegyzékre tette, de az amerikai hírszerzés által beazonosított hat hajó nem volt közöttük.

Nem ez az első eset -Trump kereskedelmi háborút indít?

Nemrég egy dél-koreai lapban jelentek meg fotók arról, hogyan adnak át kínai tankerhajók nyersolajat észak-koreai hajóknak a nyílt tengeren. A kínai külügyminisztérium akkor természetesen cáfolta, hogy ne tartaná tiszteletben az ENSZ Észak-Korea ellen hozott szankcióit.

Az alábbi képet a Csoszun Ibo koreai lap tette közzé:


Forrás: privatbankar.hu

Trump elnök már akkor úgy értékelte: rajtakapták Kínát, ahogy tilosban jár; nehezményezte, hogy „nem ez volt a megállapodás", és felvetette további agresszív kereskedelmi lépések lehetőségét is Kínával szemben. Ehhez képest a most megjelent WSJ-cikk alapján Amerika továbbra is újabb információkhoz jut arról, hogy Peking segíti Phenjant - ha Trump tartja a szavát, akkor ebből akár egy komolyabb kereskedelmi háború is kialakulhat.

Az elnökválasztási kampányban egyébként Trump folyamatosan ezzel kampányolt, aztán amikor elnök lett, inkább baráti viszony kialakításába kezdett Kínával - ezt a viszonyt azonban egyre inkább beárnyékolja, hogy Kína segíti az Egyesült Államokkal egyre rosszabb viszonyban lévő Észak-Koreát.

Már rég össze kellett volna omlania a gazdaságnak ilyen szankciók alatt

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) még augusztusban hozott határozatot az észak-koreai szén, vasérc, ólom és haláru exportjának tilalmára, megfosztva ezzel Phenjant becslések szerint évi egymilliárd dollár értékű keményvaluta-bevételétől.

Nemrég pedig újabb, még szigorúbb szankciókat szavazott meg a BT Észak-Korea ellen az ismétlődő ballisztikusrakéta-tesztek miatt - ezúttal elég kemény büntetést szabtak ki Kim Dzsongun rezsimjére: nem csak a nyersanyagoktól zárnák el az országot, hanem a külföldön dolgozó észak-koreai vendégmunkások által hazaküldött pénztől is. Részletek >>

 

privatbankar.hu