h i r d e t é s

Legalizált gyűlölet bűncselekmények?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Legalizált gyűlölet bűncselekmények?

2019. augusztus 10. - 09:22

 

Hosszú ideje hallgathatjuk a kormány nemi szerepekről vallott politikáját, amit nehezen lehet nem összemosni a nyílt szexizmussal. A szándékosság nem lehet kérdéses, hiszen a keresztény egyházak többsége is – aminek védelmével oly gyakran burkolódzik a kormány – elhagyta a nők alárendelt szerepének dogmáját.

És bár ez a felvetés csak részben kapcsolódik jelen írásunk témájához fontos megértenünk, mi húzódik a háttérben. Újabb támadás történt, amit – bár a magyar jogrend ezt bizonyára nem ismerné el – gyűlölet bűncselekményként kell kezelnünk. Ezúttal az indíték az elkövető nyíltan vallott homofób, ellenséges érzelmei.

Egy vidéken vakációzó lányt támadtak meg egy szórakozóhelyen, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy szivárványszínű textiltáskát merészelt magával vinni. Sajnos ebben az országban ennyi is elég ahhoz, hogy valakiből előbújjon az állat.

Külön pikantéria, hogy mint arra a lány egyértelműen utalást tett, hogy még csak nem is leszbikus. Azonban az elkövetőnek és nem kevésbé agresszív társának nem volt különösebb ürügyre szüksége ahhoz, hogy engedjen állatias ösztöneinek.

Vajon mennyiben járul ehhez hozzá a hatalom elégtelen reakciója a korábbi esetek kapcsán? Arra kell következtetnünk, hogy éppen azzal, hogy nem lépnek fel a hatóságok az ilyen jellegű gyűlölet bűncselekmények ellen, végső soron stratégiai lépés, melynek lényege, hogy továbbra is éket tudjon verni az emberek közé.

Van azonban ennek külön vonatkozása is. A jelenleg hatályos gyenge jogszabályoknak nincs visszatartó erejük. Egyszerűbben, a támadók csak azért merhettek így nekimenni két embernek, mert fizikai erőfölényük egyenlőtlen küzdelmet jelentett javukra és nem kell tartaniuk komoly, adott esetben évtizedekig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéstől.

Viszonyításul. Hasonló támadás áldozata lett 2007-ben Nagy-Britanniában a 20 éves Sophie Lancester is. Az ő egyetlen bűne az volt, hogy a goth szubkultúrához tartozott, és annak jegyeit viselni merte. Sophie nem volt szerencsés. Két támadója többé nem látja a napfényt.

És ott tartunk jelenleg, hogy a kommentelők még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy a trollok se füle se farka, áldozathibáztató érvelését kénytelenek lereagálni.

Amennyiben a poszt nem lenne elérhető, alább kimásoltuk annak tartalmát.

Egy divatcikk, egy unásig ismételt válasz hogy nem kérek nejlonszatyrot köszönöm, itt a textiltáskám. Egyedi, védem vele a környezetem és anyukám is szereti mert strapabíróbb mint egy nejlon. Hogy mi a baj vele? A színe mert a szivárvány összes színe benne van, mert divat, mert támogatás mert esélyegyenlőség. Nekem ez, másnak vallomás, arról hogy más vagyok, Hogy kibújok a szekrényből, nyíltan vállalom a gyűlöletet és megvetést, itt vagyok, ide üssetek! Én nem ezt az üzenetet akartam közvetíteni, csupán olyan akartam lenni mint a többi ember, mindenki aki hordja ezt a táskát mert szimplán megtetszett neki. Szórakozni akartam, jól érezni magam egy buliban ha már egy időre vidékre menekültem a főváros zajából. Ahogy táncoltam egy barátommal a sátorban, egyszercsak megjelent hátunk mögött egy ember. Nagydarab, kopasz férfi, afféle hazafias kopasz. Rasszista és antiszemita, de még hozzá homofób is. Felkapta a táskám és az arcomba tolta, fennhangon kezdett érdeklődni mégis mi az amit a kezében tart. Táska. –Feleltem értetlenül, csak arra tudtam gondolni hogy részeg lehet, persze ez sem állt messze az igazságtól. Ezután finoman megpróbáltam elvenni tőle de rángatni kezdett vele együtt, majd egyre hangosabban kezdett üvöltözni velem, trágár kifejezésekkel illetett és felismerve a szivárványt arra következtetett hogy leszbikus vagyok. Megijedtem és gondolkodás nélkül leöntöttem őt, de ettől csak még jobban elborult az agya. A következő pillanatban lendítette az öklét és arcomba vágott vele. A szombati kellemes este rémálomba fordult át, az orromból eleredt a vér, az arcom felszakadt, szemem alatt pedig elkezdett növekedni egy monokli. Barátom nagyszülei rohantak a segítségemre, papája vált a következő célponttá. Akkora ütést kapott hogy elterült a földön, és mikor védtelenné vált ütni és rúgni kezdték őt a kopasz és egy hű társa. Nem kaptunk segítséget míg nem kezdett túl késő lenni, attól féltem ha ő nem jön engem vernek agyon, ha pár értelmes ember nem száll be, akkor a nagypapát aki engem védett. A barátom kishiján sokkot kapott, engem mentő vitt kórházba. Megmentőmnek eltört a járomcsontja, szemünk alatt lila duzzanat éktelenkedik, testünk több pontján foltok amiket az ütések és rúgások okoztak. Mondhatni olcsón megúsztuk, de csak az idő a megmondhatója mikor tesszük túl magunkat lelkileg is a történteken. Nem hiszem azt hogy megérdemeltem ezt a bánásmódot csak mert hatszínű volt a táskám és ez neki nem tetszett. Ha olyan világban élünk ahol egy felnőtt férfi ember megüt egy lányt és egy hatvanas öreget csak hogy megmutassa hogy mennyivel többet ér az ő értékrendje, akkor miért az a legnagyobb problémánk hogy valaki magában utálkozik? Ha nem fogadtathatjuk el magunkat mindenkivel, az nem kudarc. Ha gyűlölet, támadás és bántalmazás áldozataivá válunk olyasmi miatt ami ellen nem tehetünk az viszont nem tűr elfogadást.


 

h i r d e t é s