h i r d e t é s

Lehetetlen mindenhol végrehajtani a 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentést

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lehetetlen mindenhol végrehajtani a 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentést

2022. szeptember 14. - 06:05

Lehetetlen minden állami intézményben és cégnél egynegyedével csökkenteni a gázfogyasztást - ezt mondta az ATV Híradónak a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke. Boros Péterné szerint sok helyen energetikai korszerűsítésre lenne szükség vagy az otthoni munkavégzés elrendelésére. 

A Technológiai és Ipari Minisztérium az atv.hu megkeresésére azt írta: a kormány a miniszterektől most várja a javaslatokat arra, hogy a fűtési hőmérséklet csökkentése mellett, mivel tudnák még visszafogni a gázfogyasztást.

A kormányrendelet már meg is jelent: minden állami intézménynek és cégnek 25 százalékkal kell csökkentenie a fogyasztását, egyedül a kórházakban és a szociális intézményekben lehet majd melegebb. A híradónk által megkérdezett szakértő szerint nehezen fog összejönni ilyen mértékű spórolás a hivatalokban, ehhez korszerűsíteni kellene, de akár szükség lenne a home office elrendelésére is.

Önkormányzatok fognak csődbe menni állami támogatás nélkül - állítja több település vezetője. Egyes önkormányzatoknál külön intézkedésekkel készülnek arra, hogy túléljék a következő néhány hónapot. A polgármesterek szerint egyre több lakó kér segítséget tőlük, azonban sok településen már nincs miből adni.

A szakszervezetek szerint a kormány terve, ami szerint nem lehet 18 foknál melegebb az állami közintézményekben elhamarkodott és alaptörvényt sért. A Momentum képmutatónak tartja a kormány döntését, míg az ATV Híradónak nyilatkozó háziorvos szerint 18 fokban figyelniük kell magukra azoknak, akik érzékenyek az hidegre. 

A szakszervezet szerint már megkezdődtek az egyeztetések, de már most látják, hogy irreális az elvárás:

több hivatal energetikailag korszerűtlen, egy esetleges home office elrendelésénél pedig a munkáltatónak rezsihozzájárulást kellene fizetnie dolgozójának, amit nem akarnak.

Az energetikai szakértő szerint is lehetetlen, hogy elég legyen a hivatalokban a tavalyi gázfogyasztás 75 százaléka, ugyanis az energiatakarékosság kultúra, eszközök és idő kérdése is. A beruházásokra sem idő, sem pénz nincs. A tavalyi gázfelhasználáshoz viszonyítani az elfogyasztható mennyiséget pedig abszurd.

A Fővárosi Önkormányzatnál közben arról döntöttek, hogy a Városházán 20 fok lesz a fűtési időszakban amely a korábbi 22 fokos szinthez képest 10-12 százalék megtakarítást jelenthet. (atv.hu)