h i r d e t é s

Lejárt a munkaideje egy mozdonyvezetőnek, otthagyta a vonatot

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Lejárt a munkaideje egy mozdonyvezetőnek, otthagyta a vonatot

2018. június 09. - 12:11

A munkaidő szent!

Dália IC vonat indul Debrecenbe - FOrrás: youtube.com

Precízen betartotta a Dália IC mozdonyvezetője a munkaidejét, ami éppen két állomás között járt le. Így leállította a vonatot Füzesabony előtt a pusztában, majd elsétált – írta a Bors.

A Nyíregyházára tartó IC eleve késve indult, Pécel és Isaszeg között a felsővezeték szakadt le, Aszódnál pedig a biztosítóberendezéssel voltak problémák. De ha egyszer beüt a krach, akkor csőstül jön a baj, így talán meg sem lepődtek az utasok a vonatvezető akcióján.

A rutinos vonattal közlekedők amúgy is fel vannak készülve mindenre, erre utal az egyik utas elővigyázatossága is „Eleve késve indultunk, de nem jöttem zavarba. Direkt elindultam egy nappal hamarabb, hogy odaérjek a keresztgyermekem ballagására” – mesélte az éppen azzal a járattal utazó Endre a Borsnak. „El is szundikáltam, amikor arra ébredtem, hogy állunk a semmi közepén. Majd jött a kalauz, és azt mondta sűrű elnézéskérés mellett, hogy sajnos itt most állni fogunk egy darabig, mert a mozdonyvezetőnek lejárt a munkaideje.”

Az eset furcsaságához képest hamar kezelték a problémát, fél óra múlva jött is a váltó sofőr és tovább tudtak haladni. (startlap.hu)