Lekésett egy Aerosmith koncertet, most egymillió eurót követel
A történet főszereplői: Steven Tyler legendás zenekara, egy jászvásári pszichiáter és a Ryanair légitársaság.
Az Aerosmith igazából úgy csöppent a sztoriba, mint légy a levesbe. Ők csak megszervezték pályafutások utolsó koncertjét, még 2017 tavaszán.
A jászvásári pszichiáter sem csinált semmi különöset, ő csak el akart menni kedvenc zenekarának utolsó, berlini koncertjére. Kapta hát magát és vett egy repülőjegyet, ahogy kell. A Ryanair légitársaságot szúrta ki magának. És ekkor mozgásba lendültek a sors fogaskerekei.
Az utazás napján pszichiáterünk ügyesen kiment a reptérre. Ahol az a hír fogadta, hogy a Ryanair kiiktatta a járatát a forgalomból, mégpedig egy sztrájkra hivatkozva. Ami egyben azt is jelentette, hogy pszichiáterünk nem csápolhatott kedvenc zenekarának a küzdőtéren. Vagyis boldog rajongóból egy pillanat alatt kárvallottá vált.
És ilyenkor biza az van, hogy a légitársaság kártérítést tartozik fizetni a kárvallottnak. Na de most jön a következő bukfenc: a vonatkozó szabályozásban nem szerepel a kedvencünk koncertjére való utazás ellehetetlenítése kategória. És ehhez járul még az a valóban óriási morális károkozás, amely abban „testesül meg”, hogy a derék orvos soha nem pótolhatja immár a veszteséget, tekintettel arra, hogy – mint említettük – a berlini volt az Aerosmith utolsó koncertje. Tehát, ha úgy vesszük, a Ryanair tulajdonképpen arra kárhoztatta pszichiáterünket, hogy Aerosmith-koncertélmény nélkül haljon meg.
Nem csoda hát, hogy a jó doktor felháborodott. És felháborodásában beperelte a légitársaságot. És (feltehetőleg szintén felháborodásában) kerek egymillió euró kártérítést követel.
Persze a Ryanair légitársaságot sem ejtették a feje lágyára. Egyelőre annyit tett, hogy a saját jogászaival megfogalmaztatott egy válasziratot, melyben a megalapozatlannak tekintett idézés visszautasítását kéri a jászvásári bíróságtól, mégpedig arra való hivatkozással, hogy az illető bíróság (sőt, általában a román bíróságok) semmilyen szinten nem kompetens az ügyben. Az ilyen jellegű károkozási ügyeket kizárólag a kompetens írországi bíróságok tárgyalhatják. Ugye, a Ryanair is írországi központú légitársaság.
A helyzet jelen pillanatban az, hogy a jászvásári bírák rábólintottak a válasziratra és visszadobták a doktor követelését. Viszont az ítélet nem jogerős, simán fellebbezni lehet. Amit, az a gyanúnk, a pszichiáter meg is fog tenni.
Mit is mondhatunk minderre? Talán azt, amit Steven Tyler süvölt a mikrofonba: Crazy!
(foter.ro)