h i r d e t é s

Lemondott a holland külügyminiszter, miután beismerte, hogy hazudott a Putyinnal tartott találkozójáról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lemondott a holland külügyminiszter, miután beismerte, hogy hazudott a Putyinnal tartott találkozójáról

2018. február 13. - 18:28

Lemondott tisztségéről Halbe Zijlstra holland külügyminiszter kedden, miután komoly belpolitikai botrányt okozott, hogy elismerte, nem volt igaz azon kijelentése, miszerint 2006-ban részt vett egy Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartott találkozón.

Forrás: spiegel.de

Zijlstra hétfőn ismerte el, hogy korábban hazudott, s nem volt jelen személyesen a kérdéses találkozón, amelyen korábbi állítása szerint Putyin az Oroszországot, Fehéroroszországot, Ukrajnát és a balti államokat magában foglaló, úgynevezett "Nagy-Oroszország" létrehozásáról szóló terveiről beszélt.

A volt miniszter azt közölte, hogy a fenyegető kijelentésről mindössze másodkézből hallott, a Shell olajipari vállalat korábbi vezérigazgatójától, aki azonban kijelentette, az orosz államfő szavait "történelmi kontextusban" kell értelmezni, nem volt szó semmiféle katonai beavatkozásról.

Nem látok most más lehetőséget, mint hogy benyújtsam a lemondásomat. Hollandia olyan minisztert érdemel, aki felette áll minden kételynek

 - mondta a liberális-konzervatív politikus megrendülten a hágai parlament ülésén, és pályafutása legnagyobb hibájának nevezte a történteket.

Hozzátette, a történtek olyan mértékben aláásták hitelességét, hogy feladatainak ellátása lehetetlenné vált.

A botrány kirobbanása után az ellenzék a tárcavezető lemondását sürgette, a kormánypártok azonban kiálltak mellette, noha beleegyeztek, hogy kedden rendkívüli parlamenti ülést hívjanak össze, amelyen Zijlstra válaszolhat a képviselők kérdéseire.

Oroszország hollandiai nagykövetsége álhírnek nevezte az orosz terjeszkedési szándékról szóló híresztelést, amely beárnyékolja a két ország viszonyát.

Halbe Zijlstrának eközben este hivatalos látogatásra kellett volna indulnia Moszkvába, hogy találkozzon orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.

 

(MTI)