h i r d e t é s

Lemondott a tiszteletbeli norvégiai magyar konzul, mert elege van a kormány politikájából

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lemondott a tiszteletbeli norvégiai magyar konzul, mert elege van a kormány politikájából

2019. január 24. - 16:16

Lemondott posztjáról Magyarország trondheimi tiszteletbeli konzulja, írja a Válasz

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter - Forrás: alfahir.hu

Vánky Eszter még december 18-án írta meg az erről szóló levelét Szijjártó Péter külügyminiszternek, de a Bem térről azóta sem érkezett válasz, még annyi sem, hogy tudomásul vették a döntést.

A lap szerint a minisztériumnak ez ugyan nincs előírva – hiszen a tiszteletbeli konzul nem tartozik a külügy hivatásos állományába –, ugyanakkor Vánky 2012-ben kezdődött (vagyis hat éven át végzett), önkéntes alapon vállalt munkája befejeztével az ilyesmi legalábbis elvárható.

Megszerezték a levelet is, amelyben Vánky aggodalmát fejezi ki, hogy

Magyarország kormánya mind jobban letért a liberális demokrácia jól bevált útjáról,

a közmédiát „a kormány szócsövévé változtatta”, ellehetetlenítette a kormánykritikus sajtót és rádiót, szükségtelen beruházásokkal „saját párthívei mértéktelen gazdagodását segítette elő, az országot a korrupció és a nepotizmus országává változtatta”.

Azt is leírja, hogy az utolsó csepp a

rabszolgatörvény súlyosan szabálytalan elfogadása, a független bíráskodást megkurtító közigazgatási bíróság létrehozása, valamint mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselők törvényes tevékenységének megakadályozása, majd a köztelevízió épületéből történt erőszakos eltávolítása volt.

24.hu