h i r d e t é s

Lovasi András bűnös, megvan az ítélet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lovasi András bűnös, megvan az ítélet

2020. június 03. - 07:33

Az énekes még tavaly márciusban karambolozott, terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésébe és összeütközött egy rendőrautóval, amelynek egy harmadik autó is nekicsapódott.

Lovasi András és a baleset (Képek: szmo.hu / blikk.hu)

A járőrkocsiban utazó két rendőr közül az egyik súlyosan megsérült, eltört a kulcscsontja, a bordái, valamint több foga is kitört. Lovasi elismerte a felelősségét a balesetben, az ügyészség pedig május közepén emelt vádat a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag frontembere ellen.

"A kérdezett ügyben tájékoztatom, hogy a vádemelés eredményes volt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetővégzésében 225 ezer forint pénzbüntetést és egy év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben" – írta a Blikk megkeresésére Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

"Általánosságban elmondható, hogy a meghozott ítélet az, amire egy ilyen ügy esetében az eljárás elején számítani lehet" – mondta a lapnak Szilágyi Roland, az ügytől független ügyvéd, hozzátéve: az egyévnyi eltiltás időtartama reális, ahogyan a pénzbüntetés mennyisége is. Ezen felül a vétkesnek újra KRESZ- és forgalmi vizsgát kell tennie, ezekhez pedig a tanfolyamot is el kell végeznie. Ez mind pluszköltséget jelent, ahogy a per során felmerült bűnügyi költség megfizetéséről is rendelkezik a bíróság. Ez összesen több százezer forint többletet jelenthet.

Lovasi tudomásul vette és elfogadta a bíróság büntetővégzésben hozott döntését, ügyvédjével mégis a fellebbezés mellett döntöttek, tárgyalást kérnek.

"Védencem tudomásul vette volna a döntést, ám végül tanácsomra úgy döntött, hogy tárgyaláson szeretnénk a büntetési tétel csökkentését kérni. A pénzbüntetést elfogadjuk, ám az, hogy egy évre be akarják vonni ügyfelem vezetői engedélyét, azzal nem értünk egyet. Abban sem vagyok biztos, hogy indokolt, hogy eltiltsák őt a vezetéstől. Lovasi András közlekedési előélete makulátlan, túlzó lenne ez a büntetés. Előreláthatólag a tárgyalást ősszel tűzheti ki a bíróság, addig nem zárul le az ügy" – mondta a zenész védője, Balázsi Bence. (atv.hu)