Lovasi Andrásnak nem igazán jön be az NKA Cseh Tamás programja

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lovasi Andrásnak nem igazán jön be az NKA Cseh Tamás programja

2015. augusztus 14. - 23:25
0 komment

A kultúrsajtó az utóbbi órákban Lovasi András, a Kispál és a Borz egykori frontembere; illetve az NKA sajtóosztálya közötti éles véleményváltástól hangos.

Lovasi szerint az NKA lenyúlja a zenészek jogdíjainak egy részét, majd kultúrmentő ajándékként osztogatja kezdő zenészek között.

A Nemzeti Kulturális Alap második éve ír ki pályázatokat kezdő zenekarok számára a 2009-ben elhunyt zeneszerző-énekes nevével fémjelzett Cseh Tamás program keretein belül. Az NKA az üres adathordozók után befizetett jogdíjakból szponzorálja a több száz millió forintos keretösszeggel üzemelő pályázatot, amivel kapcsolatban most a Kossuth-díjas Lovasi emelte fel a hangját.

Érdekes, hogy a Mandinernek adott interjúból nehéz megállapítani, hogy Lovasi vajon csak az NKA működését szerette volna kritizálni, s közben nem vette figyelembe, hogy a pályázaton induló zenekarok esetleg sértésnek veszik majd a zenész szavait, vagy mindazzal, amit mondott, üzent is a kicsiknek, hogy akkor is kicsik és gyengécskék, ha most NKA apu megdobja őket egy kis hozománnyal.

Az Artisjus működése, melyre Lovasi többször is pozitívan utal a beszélgetés során, mindig is érdekes kérdéseket vetett fel, hiszen ha már a jogdíjakról van szó, a külföldi dalokért is feléjük kell fizetni, legyen szó egy zenekar élőben előadott dalfeldolgozásáról, vagy egy hétköznapi vendéglátós rádióválasztásáról. Ők vajon továbbküldik a pénzeket mondjuk a Metallicának, vagy Whitney Houston örököseinek?

Kissé visszás ötlet azzal dobálózni, hogy ki kinek és mit, illetőleg mennyiben jogosan oszt vissza a jogdíjak tekintetében.

Nem kérdés, hogy az NKA zenei felfedező akciói sok tekintetben a demagógia emelvényeiről szólnak a támogatásra váró kezdő zenészek felé, ellenben ne csináljunk már úgy, mintha az Artisjus vezetősége a korrektség földi helytartóinak szent gyülekezete volna.

Ez a bizonyos Mandiner interjú egy nem csekély mértékben kusza, igencsak zavaros szöveghalmaznak tűnik, mely azonban remek táptalajául szolgált az NKA önmenedzselésének, így tehát nem hogy felhívta volna a figyelmet Lovasi valami fontos visszásságra (ezúttal nem is igen van mire), inkább kellemetlen helyzetbe hozta magát úgy rajongói, mint a fiatal, lehetőségüket kihasználván pályázni kívánó zenészek előtt.

 

(Címlap Fotó: blikk.hu)

Posted by SEJT on 2015. augusztus 14.