h i r d e t é s

Mága Zoltán 350 millió forint támogatást kapott idén az Orbán-kormánytól

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mága Zoltán 350 millió forint támogatást kapott idén az Orbán-kormánytól

2019. október 02. - 11:38

350 millió forinttal támogatta az állam 2019-ben Mága Zoltán templomi koncertsorozatát. - írja a 168ora.hu.

Mága Zoltán hegedûmûvész hagyományos újévi koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. január 1-jén Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Ez az összeg az egyik legmagasabb egy szereplőnek kiosztott támogatás az Emmi által „az előadó-művészeti szféra költségvetési előirányzaton keresztüli közvetlen támogatásának” a rendszerében

– tudta meg a 24.hu

A Fidesszel jó viszonyban lévő Mága Zoltán eddig sem panaszkodhatott. Az elmúlt években is rendesen ellátták állami támogatásokkal, illetve a Budapest Arénát is ingyen kapta meg újévi koncertjéhez.

Így megy ez az önkormányzati választási kampányidőszakban tartott koncerteken is. Mezőkövesden Tállai András, Egerben Habis László polgármester, Tiszafüreden Ujvári Imre polgármester, Gyulán Görgényi Ernő polgármester kapott mikrofont a muzsikus rendezvényén.

Eközben a kulturális szereplők jó része azért küzd, hogy fenntartsa magát.

Ami az új pénzosztási rendszer további nyerteseit illeti, a Budapesti Operettszínház és a Magyar Állami Operaház 800-800 millió forintot kapott, a Művészetek Palotája, a Pesti Magyar Színház, a Magyar Cirkusz- és Varieté Nonprofit Kft. egyaránt 533 milliót, a Madách Színház 363 milliót, a Vígszínház pedig még Mága Zoltánnál is kevesebbet, 280 milliót.

168ora.hu