h i r d e t é s

Magyar György: bárkit megfigyelhetnek, mindent tudhatnak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar György: bárkit megfigyelhetnek, mindent tudhatnak

2018. június 14. - 09:46

Eljárást lehet indítani titokban bárki ellen, egészségügyi adataink rendőrkézre kerülnek.

Július elsején módosul a büntetőeljárásról szóló törvény. Magyar György ügyvéd a Népszavának azt mondta, akkortól alapos gyanú nélkül is bárki ellen eljárás indulhat, a rendőrség, bíróság pedig egészségügyi adatokat kérdezhet le a polgárokról.

Megjelenik az úgynevezett előkészítő eljárás fogalma – amely bárki ellen megindítható, ha felvetődik, hogy esetleg bűnt követhetett el.

Ehhez elég, ha valaki „bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhet”, azaz a gyanú helyett már a gyanú gyanúja elég, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térből (EESZT) adatokat kérjenek le.

Példaként az  ügyvéd megemlítette, hogy egy büntetőeljárásnak lényeges eleme lehet, hogy valaki megjelent egy kórházban, ahol kezeltette magát. A kutakodás így arra is szolgálhat, hogy a gyanút meg lehessen vele a későbbiekben alapozni.

Egy adatvédelmi szakértő szerint ez meglehetősen kiszolgáltatottá teheti a polgárokat.

Az e-térben gyűjtött egészségügyi adatokból kiderülhet, a gyanúsított szed-e rendszeresen gyógyszert, azt melyik patikában szokta kiváltani, van-e egy adott bűncselekménnyel összefüggésbe hozható pszichiátriai vagy nemi betegsége. (24.hu)