h i r d e t é s

Magyar György szerint június-júliusra célszerű lenne előrehozni az előválasztás első fordulóját

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar György szerint június-júliusra célszerű lenne előrehozni az előválasztás első fordulóját

2021. április 23. - 09:45

Mindenképpen lesz előválasztás, ha kell, polgári engedetlenség által - így reagáltak az ellenzéki pártok arra a hírre, hogy a kormány őszig meghosszabbítaná a veszélyhelyzetet. Az előválasztást szervező civilek képviselője szerint előre is hozhatják az eseményt nyárra, ugyanis ha futballmérkőzéseket lehet rendezni, az ellenzéki eseménynek sem lehet akadálya.

A kép illusztráció! - Forrás: Jakab Péter/Facebook

A kormány őszig meghosszabbítaná a veszélyhelyzetet, erről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be egy törvényjavaslatot kedd este. Az ellenzéki összefogás szerint az előválasztás megtervezésekor számoltak azzal, hogy a kormány a járványhelyzettől függetlenül is megpróbálja megnehezíteni az előválasztás megszervezését.

A DK szóvivője az ATV Startban azt mondta, hogy előválasztás mindenképpen lesz.

"Polgári engedetlenségi mozgalmat kell hirdetni. Az emberéletek tiszteletben tartása és megóvása mellett" - mondta Barkóczi Balázs. Arra a kérdésre, hogy az mit jelent, úgy válaszolt: a jelenléti nyilvános voksolást is meg fogják tartani, a választóknak megadják a lehetőséget, hogy találkozzanak a legesélyesebb ellenzéki jelölttel. Hogy megismerjék őket személyesen, megismerjék a programjukat és kiválasszák őket személyesen - tette hozzá.

A Jobbik szerint is polgári engedetlenséggel, vagy anélkül, de mindenképpen lesz előválasztás.

Magyar György, az előválasztást szervező Civil Választási Bizottság elnöke Híradónknak arról beszélt, hogy fel vannak készülve minden eshetőségre.

"Azt javasoltuk, hogy esetleg június-júliusra célszerű lenne az előválasztás első fordulóját előrehozni, hiszen a miniszterelnök a futballrajongáságból fakadóan kinyitja a fővárost. Beenged 60 ezer embert a stadionokba, jönnek a külföldiek, tehát akkor nem lehet hivatkozni pandémiára" - fejtette ki Magyar.

Molnár Zsolt szerint azonban az előválasztást a veszélyhelyzet meghosszabítása nem fogja befolyásolni.

"Rövidesen telt házas futballmérkőzéseket rendeznek, az oltottsági szint is a 4 millió felé halad. Ehhez képest arról beszélni, hogy augusztus végén, szeptember elején szükségesek-e korlátozások az előválasztásokkal kapcsolatban, semmi másról nem szól, mint a Fidesz kétségbeesett küzdelméről, hogy megzavarja az ellenzéki együttműködést" - mondta az MSZP országgyűlési képviselője.

"Azt gondolom, hogy a kormány meg fogja szüntetni addigra a rendkívüli jogrendet. A saját propagandáját fogja leleplezni, ha ez nem valósul meg, tekintettel arra, hogy minden nap elmondják, hogy milyen jó a járványügyi helyzet, ami sajnos nem igaz, bár van némi javulás" - fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester.

Az elmúlt napokban Kecskemét és Székesfehérvár kormánypárti polgármestere is közösségi oldalán arról írt, hogy városunknak a jelenlegi kritikus helyzetben nem előválasztási kampányra, hanem nyugalomra van szüksége, így azt kérték, hogy az ellenzék ne tartson előválasztást. Híradónk kereste a kecskeméti polgármestert, de nem akart nyilatkozni. (atv.hu)