h i r d e t é s

Magyar siker született a napelemes autók európai versenyén

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar siker született a napelemes autók európai versenyén

2018. szeptember 25. - 12:51

Harmadik lett a kecskeméti egyetem napelemes autója a European Solar Challenge-en.

Harmadik lett a kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatóinak napelemes autója az elektromos autók legnagyobb európai versenyén, a European Solar Challenge-en, amelyen az idén 18 egyetemi csapat állt rajthoz. A hétvégén Belgiumban megrendezett versenyen az egyetem oktatói és hallgatói által épített MegaLux összesen 878 km-t tett meg 24 óra alatt, kizárólag elektromos meghajtással. A dobogós teljesítmény elérésben a kecskeméti fiatalokat a Bridgestone Magyarország Kft. segítette, amely kifejezetten a versenyre tervezett, ultrakönnyű és kis gördülési ellenállású abroncsokat szállított a kocsihoz.

A kecskeméti Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai karának csapata által tervezett MegaLux már korábban is óriási sikert ért el az ausztráliai World Solar Challenge és a dél-afrikai Sasol Solar Challenge országúti versenyen, ahol szintén harmadik helyen végeztek. A fiatal mérnökök azóta továbbfejlesztették a szuperautót, aminek eredményeként a kocsi új futóművet és felfüggesztést kapott annak érdekében, hogy versenypályákon is nagy sebességgel tudjon kanyarodni. Az autó további paraméterei változatlanok maradtak, ugyanúgy hat négyzetméternyi napelem gyűjti az energiát, amelyet egy 20 kg súlyú lítiumion akkumulátor tárol. Ezekre az erőforrásokra most nagy szükség is volt, hiszen a verseny végig esőben zajlott.

A MegaLux-szal évek óta kiemelkedő eredményeket érünk el az elektromos autók nemzetközi versenyein. Ott vagyunk az élmezőnyben és törekszünk arra, hogy ott is maradjunk, ezért folyamatosan fejlesztjük autónkat.

Legfontosabb célunk az, hogy csökkentsük a kocsi energiafelhasználását és gördülési ellenállását. A Bridgestone speciális gumiabroncsai éppen ebben segítettek bennünket. Enélkül nem tudtuk volna megtenni 24 óra alatt a harmadik legnagyobb távot

– mondta Kutasi Zoltán, a MegaLux csapat tagja.

Egy 80 km/óra sebességgel haladó gépkocsi által elhasznált üzemanyag akár 20%-át is felemésztheti az abroncsok gördülési ellenállása, ennek csökkentésében nyújt segítséget immár évek óta a Bridgestone a kecskeméti egyetem GAMF csapatának. A Bridgestone által kifejezetten elektromos autókra tervezett, Ecopia Ologic abroncs nagy átmérőjének és keskeny szélességének köszönhetően csökkenti a menetközben fellépő abroncsdeformációt és az ezzel járó energiaveszteséget. A nagyobb abroncsnyomás jóvoltából az abroncsok gördülési ellenállása 30%-kal alacsonyabb, mint a hagyományos gumiké, egy abroncs súlya pedig mindössze 1,5 kg, vagyis az autógumi jelentős szerepet játszik a jármű tömegének csökkentésében is.

A Bridgestone kiemelt figyelmet fordít az innovatív és fenntartható közlekedést segítő termékek fejlesztésére és gyártására, ezért nagy örömmel támogattuk a kecskeméti csapatot a rangos európai megmérettetésben. Büszkék vagyunk arra, hogy a díjnyertes Ologic abroncsokkal mi is hozzájárulhattunk ehhez a fantasztikus eredményhez. Gratulálunk a fiatal mérnököknek

 – mondta Károlyi Katalin, a Bridgestone Magyarország Kft. marketingvezetője.

A kecskeméti Neumann János Egyetem GAMF csapata azt tervezi, hogy újra rajthoz áll majd a MegaLux-szal a Bridgestone World Solar Challenge-en. Az elektromos autók legnagyobb nemzetközi megmérettetését minden páratlan évben rendezik Ausztráliában, ahol a csapatok járműveinek mintegy 3.000 km-t kell megtenniük Darwin és Adelaide között tisztán napenergiával.