h i r d e t é s

Magyarországi képeslapok: Török szakemberek a hazai felnőtt oktatással ismerkedtek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyarországi képeslapok: Török szakemberek a hazai felnőtt oktatással ismerkedtek

2016. május 14. - 09:27
0 komment

Hatvanban a logisztikai képzés iránt érdeklődtek.

Hatvan, a török vendégeknek Szombati Lajos tartott sajtótájékoztatót a hatvani oktatási központban - Fotó: H. Szabó Sándor

Török szakemberek 13 tagú küldöttsége látogatott hazánkba, az Afyonkarahisar Community Education Center által szervezett nemzetközi program keretein belül. A látogatás témája volt, az európai (ezen belül a  magyarországi) felnőttképzés-felnőtt tanulás megismerése. A program során több ország ilyen irányú jó gyakorlatait is tervezik megismerni.

A magyarországi látogatás keretében különböző szakirányú intézményekbe látogattak el, ahol az adott intézmények specifikus képzéseiről kaptak tájékoztatást, valamint magáról a magyar felnőttképzési rendszerről általánosságban. A résztvevők között található angol tanár, illetve felnőtt képző szakember is, emellett számos résztvevő a közszférát képviseli.  A programjuk Heves megyében Hatvanban zárult, ahol Szombati Lajos által, az OK-TAT-60 Kft-t és képzéseit ismerték meg a résztvevők.

Azért esett a közel 20 éves szakmai múlttal és jó hírnévvel rendelkező, Heves megyében piacvezető és országos szinten is meghatározó jelentőséggel bíró vállalkozásra a választás, mivel gyakorlatorientált képzései garantálják a tanfolyam elvégzése után az ismeretek munkaerőpiacon való hasznosíthatóságát. A látogatások során a küldöttség kerekasztal beszélgetéseket is folytatott, hogy igazán aktív legyen a tapasztalatcsere és a fogadóintézmények is bepillantást kaphassanak a török gyakorlatba.

Nagy érdeklődés övezte az itt folyó logisztikai szakember képzést, melyből bepillantást kaphattak és helyszínen, a Nagygombosi gyakorlati oktató bázison-Báti István útmutatása mellett-és ki is próbálhatták a gépeket.