“Magyarországon létezik független média, de az nem szabad”
A kulturális bizottság elnök asszonyának véleménye szerint nem szabad a magyar független média. Sabine Verheyen asszony tavaly ősszel járt Magyarországon tényfeltáró küldöttséggel, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzen a sajtószabadság érvényesüléséről.
Míg Varga Judit igazságügyi miniszter arra hivatkozik, hogy a magyar média rendkívül sokszínű, a kulturális bizottság vezetője arra mutatott rá, hogy a nemzeti együttműködés rendszere minden eszközzel szűkíteni igyekszik a független média működési lehetőségeit. Ezt nem úgy teszi mint Orbán Viktor eszményképe, Vlagyimir Putyin, aki adminisztratív módon betiltja az ellenzéki médiát, és nem riad vissza az ellenzéki újságírók megöletésétől sem, hanem pénzügyi módszerekkel igyekszik megfojtani a független sajtót. Az a vállalkozás, amely hirdet a független médiában, feketelistára kerül, és ennek következtében nem kap állami megrendelést. Így aztán minden cég kétszer is meggondolja, hogy hirdetésekkel támogassa-e a független médiát.
Erre mutatott rá Sabine Verheyen asszony, aki egyébként az Európai Néppárt politikusa. Ebből a frakcióból lépett ki a Fidesz Orbán Viktor utasítására, mert a miniszterelnök joggal tartott attól, hogy kidobják az Európai Néppártból. Az Európai Parlament öt meghatározó frakciója arra kérte a brüsszeli bizottságot, hogy csak akkor utaljon uniós pénzeket Magyarországnak, ha azt látja: a magyar kormányzat nem folytatja a jogállam leépítését és a sajtószabadság korlátozását.
A jelentés, melyet a kulturális bizottság most tett közzé, arról tanúskodik, hogy Orbán Viktor média politikája egy cseppet sem változott az uniós bírálatok ellenére sem.
“ÓRIÁSI A KORMÁNYPÁRTI MÉDIA TÚLSÚLYA”
Ezt hangsúlyozta a kulturális bizottság elnök asszonya, aki Hardy Mihálynak, a Klubrádió főszerkesztőjének nyilatkozott.
“A készülő európai média szabadság törvényben foglalkozni akarunk azzal a helyzettel, hogy hiába van sokféle újság, ha a döntő többségük egyetlen kézben koncentrálódik. Szerintünk a szabad vélemények sokszínűségére van szüksége a társadalomnak. Az állampolgároknak sok különböző csatornán kell tájékozódniuk, mielőtt fontos politikai döntéseket hoznak.”
Sajtószabadság az európai szegényházban
Magyarország Bulgáriával és Romániából együtt üldögél az európai szegényházban, a három ország egyben a legkorruptabb az egész Európai Unióban. Romániában, ahol nem működik a nemzeti együttműködés rendszere bár az egykori kommunista párt kísérletet tett rá, a média sokkal sokszínűbb és szabadabb mint Magyarországon. A közszolgálati média nem a mindenkori hatalom szolgája mint Magyarországon. Francia mintára a közszolgálati média jelentős függetlenséget élvez, és megvédi munkatársait a pártos támadásoktól. Minderre Magyarországon esély sincsen hiszen a közszolgálati média közvetlenül Rogán Antal kabinet miniszter irányítása alatt áll, aki egyben felügyeli a titkosszolgálatokat is. Így a kontroll csaknem olyan mint a pártállami időkben 1990 előtt.
“Az Európai Parlament számos határozatban szólította fel a magyar kormányt, hogy térjen vissza az európai jogállami normákhoz. Azt látjuk, hogy a média, a tudomány és az oktatás terén fokozatosan építi le a jogállami normákat. Így akar mély társadalmi változásokat kikényszeríteni. Éppen ezért gondolom azt, hogy Magyarországot vissza kell téríteni a jogállami fejlődés útjára “ – nyilatkozta a Klubrádiónak az Európai Parlament kulturális bizottságának elnöke. (fuhu.hu)