h i r d e t é s

Májusban ismét borangolás a miskolci történelmi avason

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Májusban ismét borangolás a miskolci történelmi avason

2018. március 03. - 08:21

A Miskolc „Város napja” ünnepséghez kapcsolódó bor- és gasztronómiai fesztivált immár hetedik alkalommal rendezik meg az Európában egyedülálló, a város szívében található pincesoron és az Avasi kilátónál.

A Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület által elindított, civil szervezetek összefogásával szerveződő, a tradicionális miskolci pincekultúra hagyományainak újjáélesztését célzó Avasi Borangolás idén már három napon, május 17-18-19-én is érdekes programokkal készül a látogatóknak.

Az ország egyik legkülönlegesebb adottságú fesztiválja az elmúlt években folyamatosan új helyszínekkel bővült. A Miskolc belvárosában, a sétáló utcától pár perc sétára található Avas hegyoldal patinás pincesorai és hangulatos utcái mellett a tavalyi évben új helyszínként az „Avas tető” kilátó is sikeresen mutatkozott be. Az idei fesztiválon is több új borász és étterem mutatkozik be, és a zenei programok – többek között az Avasi kilátónál zajló koncertek - is nő.

A rendezvény három napján az egész avasi pinceoldalon igazi zsongás várható: a borangolókat különböző stílust (népi, jazz és világzene) képviselő zenekarok és utcazenészek várják majd. A borokról a helyi gazdákon kívül a Magyarország több híres borvidékeiről meghívott több mint 70 borászat is gondoskodik. A gasztronómiai élményről a város neves vendéglői, éttermei és a Food Truck Show tagjai gondoskodnak az Avas több pontján és az Avas tetőn, a kilátó mellett kialakított Gasztroplaccon.

A zenei programokat kereső „borangolók” koncerteket látogathatnak az Avasi Református templomban, a Palóczy emlékműnél és az Avasi kilátónál is, de a hegyoldal számos pincéjénél is lépnek fel zenészek a három nap alatt. A Borangolás a fesztiválpohár megvásárlása mellett továbbra is ingyenes, az Avasi Református templomban és az Avasi kilátónál tartandó koncertek pedig belépőjeggyel vagy bérlettel látogathatók. A jegyértékesítés hamarosan indul, részletekről és a fesztivál programokról a rendezvény folyamatosan frissülő facebook oldalán és a www.borangolas.hu weboldalon lehet tájékozódni.

https://www.facebook.com/avasiborangolas/

http://www.borangolas.hu/

Címkék: