h i r d e t é s

Matolcsy az ország egyik legdrágább luxuslakását használja, nem is akárkiét

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Matolcsy az ország egyik legdrágább luxuslakását használja, nem is akárkiét

2016. október 06. - 08:24
0 komment

A jegybankelnök információink szerint egy olyan lakást vesz igénybe, amely egy általa felügyelt pénzintézet vezérének tulajdonában áll - írja a nol.hu.

Patai és Matolcsy. Nem titkolják, hogy jó barátok Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Magyarország egyik legdrágább, felsőkategóriás luxuslakását használja Matolcsy György jegybankelnök. Ez önmagában aligha lenne érdekes, és magánügynek is lehetne tekinteni, ha nem éppen arról a lakásról lenne szó a Várban, az Országház utcában, amely a Népszabadság információi szerint Patai Mihály kizárólagos tulajdonában áll. Azé a Patai Mihályé, aki az ország egyik legnagyobb bankjának számító UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, egyben a Magyar Bankszövetség elnöke.

Máshonnan megvilágítva: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke azt a lakást veszi igénybe, amely az MNB által felügyelt bank elnök-vezérigazgatójának, egyben a bankok érdekképviseletét ellátó szervezet vezetőjének a tulajdonában van.

Határozottan kértük Matolcsy Györgyöt és Patai Mihályt is, hogy a több forrásból származó informá­ciónkat kommentálják. Többszöri és több csatornán keresztüli próbálkozásunkra azonban egyikük sem reagált, és nem cáfolták értesülésünket. Bő egy hete, múlt hét kedden küldtük el kérdéseinket az ­UniCredit Bank ­kommunikációs osztályára és Patai titkárságára, majd két nap múlva megismételtük. Olvasási visszajelzés érkezett, vagyis megnyitották levelünket.

Az MNB-nek közel egy hete, múlt héten pénteken küldtük el a Matolcsy Györgynek szóló részletes kérdéseinket. Levelünket meg is nyitották, erről kaptunk olvasottsági visszajelzést, de válasz – legyen az tagadás, cáfolat vagy kommentár bármilyen formában – onnan sem érkezett.

Munkatársunk e hét hétfőn levelet vitt az Országház utcai társasházhoz. A két borítékot (egyik Matolcsy, másik Patai nevére volt felcímkézve) a portaszolgálaton átadta munkatársunk. „Továbbítjuk” – mondta erre a portaszolgálatot teljesítő személy. Két napra rá, vagyis e hét szerdán futárszolgálattal küldettünk újabb két levelet, de azokat a portaszolgálaton ott talált személy arra való hivatkozással már nem vette át, hogy nincs meghatalmazása a lakóktól az átvételre.

Így a mai napig nem tudjuk, hogy mióta használja Matolcsy Patai lakását, annak igénybevételéért fizet-e, és ha igen, mennyit. Patai Mihály kizárólagos tulajdonában két lakás is van az Országház utcai társasházban – amely Anjou-házként is ismert –, az egyik 121, a másik 173 négyzetméter alapterületű a tulajdoni lap tanúsága szerint. Rábukkantunk olyan ingatlanhirdetésre, amely a háznak azonos szintjén levő lakás bérbeadására vonatkozik. Abból kiindulva a kisebbik Patai-lakáshoz hasonló ingatlan bérleti díja kissé piaci körülmények között a havi 1 millió forintot közelíti alulról, a nagyobbiké azt túlszárnyalhatja.

Nem árt felidézni: Matolcsy és Patai barátsága nem új keletű, és nem is titkolták a felek.

Egy tévés beszélgetésben Patai azt mondta, hogy Matolcsy Györgyhöz több évtizedes barátság fűzi, és az Origónak adott 2012-es interjúban ezt megerősítve jelezte: tart a barátságuk, rendszeresen találkoznak. A 2010-es kormányváltás után nem sokkal, az új Országgyűlés képviselőinek 2010 júniusában nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozataiból derült ki, hogy a Patai-vezette UniCredit Bank havi bruttó 400 ezer forint díjat fizetett Matolcsy Györgynek, aki tanácsadóként segítette a bankot, amikor a Fidesz ellenzékben volt. (­Matolcsy ezen megbízatása 2010 május közepéig tartott az UniCredit akkori tájékoztatása szerint.)


Felső kategóriás lakások az Anjou-házban. Borospince, szauna, uszoda, edzőterem dukál hozzájuk Kép: Google StreetView

Patai – a bankszövetség elnökeként – azon kevesek egyike volt 2015 márciusában, akik részt vettek Matolcsy Egyensúly és növekedés című kötetének bemutatóján. Nem sokkal később, 2015 júniusában Matolcsy a Magyarország a változó világban című könyv bemutatóján mondott beszédében Patait az ország három testőreinek egyikeként emlegette.

A luxustársasház

Az Anjou Residence egy 52 lakásos lakóházegyüttes, amely 2004-ben készült el. A 2000-es évek első évtizedé­ben más helyen nem is épült új lakás a budai Vár falai között. Az Országház utca végének két oldalán elhelyezkedő tömbben az ország legértékesebb ingatlanjait árulták. Pár éve egy különlegesen nagy penthouse 2 milliárd 40 millió forintos áron került a piacra, de a kisebb, 100-200 négyzetméter közötti lakások négyzetméterára is stabilan 1 millió forint fölött volt.
A bérleményeknek is megkérik az árát: egy a közelmúltban meghirdetett 170 négyzetméteres lakásért 3600 ­eurós (1,1 millió forintos) bérleti díjat kértek, amire még rájön a 400 eurós, azaz 120 ezer forint közeli közös költség.
Ezért a pénzért kiugróan magas színvonalú szolgáltatásokat kínál a ház. A festői kilátás mellé 24 órás recepció és biztonsági szolgálat, borospince, szauna, uszoda és edzőterem is jár. Nem gond a parkolás sem, hiszen az Anjou-sétány alatt elhelyezkedő őrzött teremgarázsban egy-egy lakó akár négy autónak is kaphat helyet. A mélygarázsból egy föld alatti folyosón lehet eljutni az épületek alatti pincébe. A két tömböt az utca alatt egy romkertként működő átjáró köti össze. Ennek a teteje az utca szintjén részben üvegezett.

nol.hu