h i r d e t é s

Meddig jár a felcsúti korsó a kútra?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Meddig jár a felcsúti korsó a kútra?

2019. június 10. - 10:31

 

Hiába kérette be Szijjártó a román nagykövetet. A magyar diplomácia szerint példátlan eset történt.

Valóban (az utóbbi időben eddig) példátlan, komoly incidens történt az úzvölgyi temetőben... Kár, hogy amit itt látunk, az nem más, mint hogy egy erősebb ország -- amely ráadásul "túszul ejtheti" a magyar kisebbséget -- elkezdi komolyan venni a saját nézőpontjából, amit a magyar kormány maga hirdet... a tetejében még a diplomáciában is, amelyben a pofátlanságnak eddig Szijjártó volt az európai mércéje. Most a román nagykövet megmutatja, hogy Sz. tehet neki egy szívességet és a diplomáciai protokoll ellenére nem ment el a külügybe, amikor "berendelte" a magyar miniszterhelyettes. De amíg a magyar kormány felháborodik olyasmin, ami a saját nyegle, agresszív, hazug szemléletének pontos lenyomata, addig a bel- és külhoni magyarok egyaránt ennek a cinizmusnak a "nettó" elszenvedőivé válnak -- az utóbbiak immár két államhatalom között örlődve. "Okos" stratégia, az EU-s stratégiához fogható a maga nemében. 

Szlovénia közben kiakadt a magyar kormánynak a közösségi médiában megjelentetett nagy-magyarországos térképére. Kést szúrtak Szlovénia szívébe, reagált a szlovén kormányfő. Úzvölgye után most ez. Vajon eddig jár a felcsúti korsó a kútra? Amíg végül széttörik, benne a magyarok vérével?

Orbán lehetetlen küldetésre vállalkozik, amikor a kisebbségi magyarságot fegyverként akarja használni a regionális és európai pozíciója erősítéséhez. A szomszéd államok minden értelmes mérce szerint eddig türelmesen szemlélték, hogyan önti a magyar kormány a pénzt a magyar kisebbségek -- döntően szimbolikus, egyszerűbb emberek számára is láttatható kulturális, sport- és politikai -- intézményeibe, mert az EU-n belüli szövetségben ez még tolerálható, talán érthető is. De van az a pont, amikor a magyar anyaállam kötelessége a kisebbségei támogatását illetően átfordul provokációba és agresszióba, kiváltva az ellenérdekelt nacionalisták, de akár a kormányok indulatait is. A magyar kormány most már közelíti ezt a töréspontot.  De ez olyan játszma, amit nem nyerhet meg. Nem tudom, emlékszik-e a kormányfő Trianonra. Úgy értem, kellően pontosan emlékszik-e (hiszen pontosan emlékezni nem éppen divatos ma Magyarországon)*. 

Vajon milyen esélyünk lehet megismételni pepitában az akkori felállást?

Tragikus, hogy miközben az ország nyugati pénzen él, a kormányzása meg erkölcsi és szakmai nulla, ilyen lehetetlen -- ám sok millió nem értő ember limbikus rendszerében annál kedvezőbb visszhangra találó -- utat fest fel a magyar kormányfő ennek az elitjétől oly sokat szenvedett országnak a jövőjét illetően. Hány százezer ember ontotta fölöslegesen a vérét már a nemzetért, mert generációnként jön egy gazember, aki miatt utólag minden áldozat hibávalónak bizonyul, mert tönkreteszi azt -- és még többet --, amiben az elődök legjobbjai (vagy simán csak áldozatai) reménykedtek?!

*Pontosan emlékezhetne pl. arra, hogy amikor a románok 1919. augusztus elején elfoglalták Budapestet, majd Győrig nyomultak, Magyarország védelme pedig összeomlott, kizárólag a világháborúban győztes antanton múlott, hogy hazánk ezeréves államiságára nem került ott és akkor pont és megmaradtunk országként. Na, ennyit a hagyományosan kompetens magyar államvezetésről, ennyit az EU elleni mai szabadságharcról (amelybe be-befigyel a NATO-val szembeni megbízhatatlanság is) és ennyit általában a szuverenitás délibábjáról. Könyörgöm, ne akarjunk azért annyira szuverének lenni -- holnap ennivalónk nem lenne, holnapután országunk sem!

Forrás: hafr.blog.hu


 

h i r d e t é s