h i r d e t é s

Medgyessy önmaga megbuktatásának miértjéről beszélt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Medgyessy önmaga megbuktatásának miértjéről beszélt

2023. március 04. - 18:32

Hogyan került ő a miniszterelnök-jelölti pozícióba, és mit mondott neki Orbán Viktor, amikor átadta a miniszterelnöki irodát? Miért nem lépett be a rendszerváltás után az MSZP-be? Hogyan gondol ma ügynökmúltjára?

Medgyessy Péter - Forrás: rtl.hu

A 80 éves Medgyessy Péter volt miniszterelnök a XXI. századnak idézte fel a múltat, és őszintén beszélt arról is, milyen „szamárságot” követett el, ami később támadhatóvá tette.

Ma még nem lehet tudni, hogyan fognak emlékezni Medgyessy Péterre: úgy, mint a kormányfőre, akiről kiderült, hogy a pártállam idején a kémelhárítás tisztje volt, vagy az első olyan 1989 után megválasztott miniszterelnökre, aki lemondott posztjáról. A közgazdász-politikus – bár ő inkább közgazdásznak vallja magát –, aki elmúlt nyolcvanéves, politikai karrierje mindkét fontos pillanatáról őszintén beszélt a XXI századnak.

A volt miniszterelnök a kérdéseket megelőzve maga kezdett el beszélni a hibáról, amit szerinte elkövetett: „Én a kémelhárításnak is dolgoztam annak idején, nagyon-nagyon régen, elsősorban az IMF-hez való csatlakozás előkészítésekor. A párttársaimnak a döntő többsége pontosan tudta, hogy ez így történt. 

Én akkor azt a hibát követtem el, hogy nem álltam ki a közönség elé, és nem mondtam el. Ez a szamárság aztán támadhatóvá tett a későbbiekben.

Medgyessy Péter a D-209-es ügyet túlélte, két évvel később viszont elvesztette a kormánypártok támogatását. Ennek szerinte az volt az oka, hogy sem az SZDSZ, sem az MSZP vezetőinek nem tetszettek közgazdászként és nem politikusként felvázolt elképzelései – amelyek között lettek volna kényelmetlen intézkedések is.

Felidézte: „Volt egy olyan találkozó 2004-ben, ahol ott voltak az SZDSZ vezetői, az MSZP vezetői, a kormány vezetői, és elővezettük azt az elképzelésünket, hogy hogyan lehet igazán helyretenni a gazdasági egyensúlyt 2006-ig. 

A többiek hirtelen rádöbbentek: »Jézus Mária, hát ha ezeket a lépeseket megtesszük, amik között voltak kellemetlen lépések is, akkor mi el fogjuk veszíteni 2006-ban a választásokat«, és ez az igazi indítéka annak, hogy miért kellett Medgyessyt megbuktatni.

(rtl.hu)