Meditáció, magunkba szállás, muraqabah, dhzikr
Az emberek legtöbbször a könnyű utat választják. Nem csak a fizikai értelemben vett könnyűt, hanem azt, amit könnyebben fogad el az agyuk. Azt a mesét hiszik el, még ha az el is távolítja őket a valóságtól, melynek elemei számukra megnyugvást hoznak.
Agyukban csupán annyi ismeret van, amihez ezeket az elemeket kötni tudják. Aki képtelen elvonatkoztatni saját tudatának gyengeségeitől, korlátaitól, egy olyan világot alakít ki magának, mely csalódásokkal teli, egyszer összeomlik és maga alá temeti.
Nem csak te zárod magad emberi mivoltodba, hanem ezer más, aki feletted uralkodni akar. Az „emberbe zárás” azt jelenti, hogy határokat vonnak köréd és csak ezeken belül vagy embernek tartható. Igen ám, de ki határozza meg ezeket a határokat? Jól nézz körül. Aki ilyet tesz veled, az nem érted teszi, hanem önmagáért. Mert az ember előtt nem saját határait kell érzékeltetni, hanem ezzel ellentétben, határtalan lehetőségeit. Ha gyermekedet ütöd-vágod, hogy beszorítsd saját határaidba, akkor egy gátlásos, pszichésen beteg elmét állítasz elő. Ha megnyitod gyermeked előtt a végtelen teret, akkor kérdései is betévednek ebbe a végtelenbe és felfedezővé, a világ megismerőjévé válik, ami önmagában gyönyörűséget hoz életébe.
Ha Isten minket, embereket ruházott fel teremtményei közül a legtöbb potenciális lehetőséggel, akkor mi a feladatunk? Az, hogy korlátozzuk ezeket a lehetőségeket, vagy kitárjuk?
Na, drága papjaim, sejkjeim! Ezt nagyon elrontottátok! Amikor bárki kijelenti, hogy „hiszen mi emberek vagyunk!”, sosem azért teszi, hogy feltáruljunk, hanem hogy beszoruljunk valahová. Tovább terelnek még szűkebb terekbe azok, akik így folytatják: „hiszen, mi keresztények vagyunk”, „hiszen mi muszlimok vagyunk”, hiszen, mi szocialisták vagyunk”, hiszen mi demokraták vagyunk” és a folyamat nem áll le addig, míg el nem jutunk a végletekhez: „hiszen mi biciklisták vagyunk”, „hiszen mi alpinisták vagyunk” stb. Elhangzott a muszlim szó is. Igen, Haram! Haram erre hivatkozni! A Korán értelmében muszlim az Isten teremtését és végtelenségét megismerni szándékozó EMBER, akinek minden ezzel ellentétes zsarnoki beszorítás ellenére ki kell törnie saját és mások agya bezártságából az Univerzum szabadságába és az arra vonatkozó szabályok szerint kell élnie. És e szabályokat saját magának kell felfedeznie, saját szabad akarata alapján! Ez a muszlim! Ez nem egy európai értelmezésben vett vallás és nem az arabok, perzsák, törökök vagy bárki más mai eltorzult faszsága! És nem is a magyarok, vagy más nép felfogásában élő iszonyat, ahogy ezt hinni vélik jelen kommunikációk alapján! Az Iszlám a Korán! És nem az a sok értelmetlen szabályhalmaz, amit ember hirdet pulpitusról! A Korán pedig nem olvasható el, nem futható át, senki sem utalhat arra, hogy már olvasta és ez, meg az áll benne! Mert akárhányszor veszed elő, az üzenete mindig más! Nem a doktrínáiról, hanem az üzenetről beszélek! Feltéve, ha aggyal olvassák és nem csak kiüresedett tekintetekkel.
Nézz a kezedre. Látsz öt ujjat, melyekkel meg tudsz fogni tárgyakat, fel tudsz emelni súlyokat. Ha jön valaki és levágja az ujjaidat, meg tudod-e tenni ugyanezt? Agyaddal nem ugyanezt teszik? Amíg e mesterséges határok közt vegetálsz, sosem lehetsz boldog! Amit boldogságnak érzel, az nem emberi, hanem zombi boldogság, ami azt jelenti, hogy elhitettek veled valamit boldogság címszó alatt!
Mi a megoldás? Az, hogy a realitást, a valót lásd, ne egy megígért megszerezhető képzetet. Az általában átverés szokott lenni. Ahhoz, hogy a valót lásd, saját szemedet használd, ne másét és saját agyaddal dolgozd fel, ne máséval. Agyad határait pedig told ki annyira, amennyire csak tudod! Tanulj! Ha másokkal konzultálsz, az segít, de ne ess mások csapdájába! Mert Isten csak a Te érzékeléseden keresztül enged láttatni veled olyan világot, ami neked jó és otthon vagy benne! Fogadj be magadba új ismereteket és bontsd le a falakat, melyeket évezredes tradíciók ültettek beléd atyáidon keresztül.
Te nem azért vagy itt, hogy megrekedj egy korban, hanem hogy tovább lépj! Még akkor is így van ez, ha szentségtörést említenek.
Isten nem kérdezi vallásod nevét és azt sem, hogy melyik focicsapatnak drukkoltál. Isten maga sem muszlim vagy katolikus és nem a Barcelonának drukkol.
Amíg nem fedezed fel magadat, képességeidet, a benned programozott valót, addig nehéz a külvilágban meglátni az összefüggéseket. Látod már, hogy miért kell naponta ötször, vagy akárhányszor félrevonulni és magad lenni az Uraddal? Látod már, hogy ez nem egy sztereotip cselekedet, melyet még egy-két év és a modern pszichológia „betegségnek” nyilvánít?
Mi, muszlimok pedig ezt az állapotot, melyet elvonultan, a legmélyebb csöndben (al-szamt) érünk el, „muraqabah”-nak hívjuk, ami éber spirituális tudatosságot jelent. Másszóval spirituális kontrolt a fizikai lét felett. Egyben emlékezés, vagy megemlékezés (dhzikr). Ekkor vetjük le magunkról a ránk rakódott szennyeződéseket, terheket. Ez egy Isten közeli megszabadító lelki gyakorlat. Létrehozza a belső nyugalmat (szakinah), abból megnyitja a szívvel látást (baszírah) ami képes áthatolni emberi, mesterkélt tereken és képes visszaadni az univerzumban működő valót. Ez a gyakorlat hosszútávon lelki, érzékelési kifinomulást (tadzsrid) eredményez. Sokan szúfi tanításnak tulajdonítják, ahol ezeknek a spirituális gyakorlatoknak számos iskolája van. Én nem mennék el az irányzatokig, mert belegabalyodva egy-egy irányzatba egy másik szélsőségbe, a spiritualitás szélsőségébe esünk. Ezen a ponton újfent az egyén dönt és határozza meg az alkatához leginkább illeszkedő, földi létét szolgáló gyakorlatot.
Az, ki tudja, hogy mi kinyilatkoztatott neked Uradtól Igaz, olyan-e, mint a vak? Mert bizony, magukba szállnak azok, kik értenek,- (Korán 13:19)
Abu Hureira tudósítása: Allah prófétája (béke reá) így szólt: „A magányba elvonulók messzebbre jutnak.” Erre ők: Ó, Allah prófétája, kik azok a magányba elvonulók? Majd a próféta: „Férfiak és nők, akik gyakran emlékeznek Allahra."
Egy másik elbeszélés szerin a próféta ezt mondta: „Ők azok, akik egybeolvadtak az Allahra való emlékezéssel."
Forrás: Szahih Muszlim 2676
Fokozat: Szahih, autentikus Muszlim szerint