A nap azért emlékezetes, mert Völner aznap tette le az esküt, hogy az igazságügyi tárca miniszterhelyetteseként szolgálja Magyarországot. Vagyis, eskü előtt beugrott egy kis kenőpénzért, mondhatnánk, de lehet, hogy eskü után, egyik rosszabb, mint a másik. Akár így, akár úgy, előtte vagy utána ünneplőbe öltöztetett szívvel, emelt tekintettel mondta, hogy hű lesz a néphöz, a köztársasághoz, az alkotmányhoz, a titkokat megőrzi és így tovább. Meg talán azt is, hogy Isten őt úgy segélje. És nézte őt a patkókanyarból vagy húsz igen fontos ember, ugyancsak ünneplő lélekkel, ünneplőruhában, látványnak is gyönyörű.

Nyilván nem kell elverni a kormány összes porát Völneren. És nem kell elverni a port a szinte napra pontosan egy éve megbukott Szájeren sem, az Alaptörvényt veretes szavakba öntő, ám aztán egy lázas éjszakán épp a saját maga által megfogalmazott normákat többrendbelileg fölrúgó, megbukott fideszes képviselőn sem. És ne verjük el a port Kaleta Gáboron sem, aki külszolgálata idején több tízezer gyermekpornográf képet nézegetett, enélkül unalomba fulladó limai estéken. Amerikai és koreai nyomozó hatóságok azonosították a gyermekpornográfia-megosztó oldalakat, és ők azonosították be számos felhasználójukat; Kaleta is közöttük volt.

És ne verjük el a port Simonka György fideszes országgyűlési képviselőn sem, aki 2006 és 2014 között Pusztaottlaka polgármestere volt. Ő uniós és magyar költségvetési forrásokkal csalt, bírósági eljárás indult vele szemben. Vagy hagyjuk békén dr. Mengyi Rolandot, aki uniós forrásokra pályázó szociális szövetkezeteknek ígért segítséget annak fejében, hogy az elnyert támogatás 50–90 százalékát neki visszaadják. Boldog Istvánon (Fidesz) se verjük el a port, bár korábban hat év börtönt, többmilliós pénzbüntetést és szintén többmilliós vagyonelkobzást kért az ügyészség, miután ellene és nyolc társa ellen vádiratot nyújtottak be hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.

Vagyis senkin ne verjük el a port, ezen a hat-hét emberen sem, de azért az már mégiscsak túlzás, hogy ezekből a korrupt, többségében eljárás alatt álló vagy épp a börtönből nemrég szabadult emberekből és viselt ügyeikből a kormánypárti hivatalosság tőkét óhajt kovácsolni. „Működik a jogállam” – mondják egymást túlharsogva, de hát egyrészt az említettek fele még mindig benn ül a parlamentben és zavartalanul ügyködik, másrészt, amint látom, ebből a mérhetetlen mennyiségű korrupciós botrányból a kormányerő még hasznot is húzna. Hogy jogállam – sőt: egy állam – miként működhet úgy, hogy büntetőjogilag releváns, korrupt, becstelen emberek szavazgatnak pénzekről, morálról meg hazáról, az majd finomításra szorul, de gondolom, már dolgoznak ezen. A Völner-ügyre visszatérve, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter egy hét eleji interjúban ki is fejtette, „első pillantásra joggal gondolnánk, hogy az ügy ártani fog a kormánynak, de ebben nem vagyok biztos”. Lehetséges, hogy Gulyás mint fideszes miniszter ennek örül, de ami az ország állapotát illeti, erre kevés oka van. Ha egy ekkora balhé – aminek a vége még nem is látszik tisztán – nem árt a kormánynak, ott az ország lelkiállapotával van baj, de logikailag is érthetetlen Gulyás lelkesedése: annak örül, hogy minisztertársa megbukott ugyan, de bukott még vagy hat fideszes főember, ilyenformán kiválóan működik a jogállam. Egyszer végig kellene gondolni, hogy ha hat magas szintig jutott fideszes éveken keresztül zavartalanul csalhatta a köz pénzét, akkor a korábbi években vajon hogyan működött a jogállam, ezen belül a bűnüldözés? Azonban az a korrupciós gyakorlat, amit Mengyi, Simonka és Boldog „alkotmányos költségek” fedőnéven művelt, szinte biztosan nem szűnt meg ezek lebukásával, feltehetően most is folyik. Ha valaki ezt fölveti, arra az a válasz, hogy „ha tud valamit, tegyen följelentést”. A világ legcinikusabb válasza, az állampolgár ugyanis a legritkábban van abban a helyzetben, hogy kétséget kizáróan, bizonyítékokkal a kezében mutathat olyan bűnözőre, akit közjogi hatalma, mentelmi joga vagy egyszerűen magas hivatali, esetleg kormányközeli kapcsolatai védenek. Egy ilyen embernek a hatalom sáncai mögül azt kiabálni, ha tud valamit, tegyen följelentést, az nem kevesebb, mint politikusi gyávaság. Ha Orbán mondja, ha Pintér, ha Polt. De ha már: Bod Tamás kollégánk 2016-ban írt Simonka ügyeiről, most 2021-et írunk. Addig vajon mi történt? Pintértől Poltig torkukon akadt a szó?

Orbán Viktor 2020 szeptemberében, a Kossuth rádióban más üggyel összefüggésben, de egész kormányzati szerepére kiterjedően a következőképp nyilatkozott: „Szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet.”

Ez pontos, de egyszer majd elmondhatná azt is, miben áll ez a felelősségvállalás.

Kovács Zoltán / ÉS - LXV. évfolyam, 50. szám, 2021. december 17. / es.hu