h i r d e t é s

Még fél évig maradnak az Oroszország elleni szankciók

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Még fél évig maradnak az Oroszország elleni szankciók

2015. november 22. - 15:38
0 komment

Nyugati vezetők az Oroszország elleni szankciók újabb fél éves meghosszabbításáról egyeztek meg a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hétvégi törökországi csúcstalálkozóján – közölte a Reuters brit hírügynökség szombat este egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú európai diplomatára hivatkozva.

Fotó: karpathir.com

A döntés annak ellenére született, hogy egyre többen szorgalmazzák, működjenek együtt szorosabban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni küzdelemben a november 13-ai párizsi terrortámadásokat követően, amelyben 130 ember halt meg.

A diplomata azt mondta, a vezetők arra az elhatározásra jutottak, hogy fontos nyomást gyakorolni Oroszországra a tervezett kelet-ukrajnai választások előtt.

“Az ukrajnai választások nehéznek ígérkeznek. Az egyetlen esély arra, hogy elérjük, amit szeretnénk, ha kijátsszuk a szankciós kártyát. A pénzügyi büntetőintézkedéseknek végig meg kell maradniuk” – hangoztatta a diplomata, aki kérte neve mellőzését a megállapodás bizalmas jellegére hivatkozva.

 

karpathir.com