Megint külföldön rekedtek a magyarok, akik a Wizz Air járatával utaztak
Sokan a poggyászukhoz sem jutottak hozzá.
Csak egy nappal később értek haza, és sokuknak a bőröndjük is eltűnt azoknak a magyar utasoknak, akik a Wizz Air járatával utaztak volna haza az Egyesült Arab Emírségekből.
Az egyik magyar utas a Blikknek számolt be az esetről. Mint mondta, a járat január 27-én (pénteken) 19:50-kor indult volna Abu-Dzabiból Budapestre. Ehhez képest a tervezett indulás után 10-20 perccel jelentették be, hogy A GÉP TECHNIKAI PROBLÉMÁK MIATT MÉGSEM REPÜL BUDAPESTRE.
Így a több mint 200 utasnak le kellett szállnia a gépről, és a pilóták nem sokkal később azt is közölték, hogy a repülő valószínűleg csak másnap indul Magyarországra. Miután elhagyták a gépet, este 9 óra körül arról tájékoztatta őket a légitársaság sms-ben és e-mailben, hogy a Budapestre induló járat másnap délelőtt 10 órakor száll fel.
Ezután mindenkit a reptéri váróba tereltek, és azt ígérték, hogy a Wizz Air biztosít majd ingyenszállást és az ahhoz szükséges transzfert. A buszok azonban csak többórányi késéssel érkeztek: a Blikk olvasója például CSAK HAJNALI HÁROMKOR TUDOTT KIJÖNNI A REPTÉRRŐL.
„Semmiféle kommunikáció nem volt, alig tudtuk, mi történik. Totál káosz! Amikor kiértünk a reptér elé, még várni kellett a transzferbuszokra, így nagyjából hajnal 4-re értünk a szállodába, ahol fél 5-kor kaptam meg a szállodaszoba kulcsát. Mindezt úgy, hogy azt az infót tudtuk, hogy másnap délelőtt 10 órakor indul a gép – írta az olvasó.
A délelőtti indulás végül nem valósult meg: mint az utas mondta, ők is csak a Wizz Air-applikációban vették észre, hogy délután 3 órára áttették az indulást. Ehhez képest
a szálloda reggel 7-kor az összes, mind a 200 embert felkeltette, majd megpróbálta betuszkolni a transzferbuszba, aztán félúton közölték velünk, hogy nem is 10-kor indul a gép, hanem délután 3-kor. Így a busz visszafordult a szállodába.
Végül aztán a 3 órás indulás sem sikerült, ehelyett a gép végül csak 5 órakor szállt fel. Az már csak hab volt a tortán, hogy útközben be kellett iktatni egy leszállást Várnában azért, hogy tankolhassanak, ugyanis az őket szállító gépnek nem volt elég nagy üzemanyagtartálya az úthoz.
Az utas szerint a kártérítéssel kapcsolatban semmiféle tájékoztatást nem kaptak az utasok, és ami még rosszabb, hogy sokan még a poggyászukhoz sem jutottak hozzá a káosz miatt. Szerinte azért nem került fel az összes bőrönd a gépre, mert a gép ehhez is túl kicsi volt. Az utasok egyelőre azt a tájékoztatást kapták, hogy valamikor a héten hozzájutnak a poggyászukhoz.
Tavaly év végén, karácsony előtt is történt egy hasonló eset Izlandon, amiről az Index olvasója számolt be. Akkor azonban nemcsak a Wizz Air, hanem más légitársaságok is törölték járataikat az extrém időjárási körülmények miatt.
A Blikknek a Wizz Air is nyilatkozott az esetről. A légitársaság azt közölte, hogy egy meghibásodás miatt voltak kénytelenek átütemezni a járatot. „A Wizz Airrel szerződéses kapcsolatban álló földi kiszolgálócég segített az utasoknak szállást foglalni az éjszakára. A légitársaság az esetleges kellemetlenségekért ezúton is elnézést kér, a járat átütemezéséből fakadó szállás- és egyéb költségek visszatérítését az érintett utasok a Wizz Air felületein vagy ügyfélszolgálatánál tudják igényelni a számlák másolatának bemutatásával” – közölték. (Index)