h i r d e t é s

Megszűnnek a társadalomtudományi karok az ELTE-n, a Corvinuson és a Pázmányon?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megszűnnek a társadalomtudományi karok az ELTE-n, a Corvinuson és a Pázmányon?

2015. április 19. - 08:10
0 komment

A kormány péntek délután hozta nyilvánosságra felsőoktatási koncepcióját, amelynek két legsúlyosabb eleme a nemzetközi tanulmányok és a társadalmi tanulmányok szakok alapkézésen való oktatásának megszüntetése.

Ez a lépés teljesen irracionális, kivéve, ha a kormány akarata mögé egy hátsó szándékot látunk - írja a Kettős Mérce

A két döntés közül az érthetetlenebb a nemzetközi tanulmányok szak megszüntetése. Ez a szak például lényegében csak fizetős formában elérhető a hallgatók számára, így a megszüntetésével a kormány egy eladható, hasznot termelő szakot szüntet meg. Egy olyan szakot, amit még fizetősként is szívesen választottak a tanulók, és egy olyan szakot, amely lényegében eltartotta a társadalomtudományi karokat a forráskivonások után az országban. Információnk szerint az ELTE TÁTK saját bevételeinek körülbelül 60%-át fedezi a nemzetközi tanulmányok szakra járó hallgatóktól származó bevétel, ami az intézmény költségvetésének egyharmada. 

Ez pedig azt jelenti, hogy ha megszűnik a nemzetközi tanulmányok szak, az ELTE társadalomtudományi kara lényegében lehúzhatja a rolót. De máshol se állnak jobban, a Corvinus és a Pázmány karait is kőkeményen érintené az, ha a kormány megszüntetné ezt a képzést, és ezek a bevételek elszállnának.

Nem véletlen, hogy a Facebookon máris megjelent egy oldal, ami az ELTE TÁTK megszűnése ellen kampányol, és hétfőre tiltakozásra hívja az állampolgárokat.

A Kettős Mérce nem tudja pontosan, hogy mi a kormány szándéka egy, a felsőoktatásba pénzt hozó szak megszüntetésével. Ha rosszindulatúak vagyunk, azt mondhatjuk, a társadalmi tanulmányok szak megszüntetése azért fontos a kormány számára, hogy ne képezzenek olyan értelmiségieket, akik szakmai alapon kritizálhatnák a kormány katasztrofális eredményekkel járó társadalompolitikáját. A NER-nek nincs szüksége kritikus elitre. Míg a nemzetközi tanulmányok szak többek között az Európai Unió intézményrendszereit és a külpolitika működését tanítja diákjainak, ehhez pedig elég annyit hozzáfűznünk: a külügyminisztert Szijjártó Péternek hívják. 

De van a döntésnek egy másik aspektusa is: ez a szakképzés egy helyen megmarad, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), egyfajta állami monopóliumot kialakítva, pl. az uniós fejlesztési pénzekkel vagy pályázatokkal kapcsolatos tudás terén. Egyszersmind - megszüntetve azt a versenyhelyzetet is, amelyből az NKE talán nem épp győztesen került volna ki.

Persze ez egy rosszindulatú verzió, a jóindulatú az, hogy megint egy átgondolatlan, és a hosszú távú következményekkel nem számoló átalakításra kerül a sor a felsőoktatásban, mint az elmúlt években annyiszor. A kérdés az, hogy jelenleg meggyengült Fidesz visszavonja-e a tervezetet, ha erősödnek a tiltakozások, ha pedig nem, akkor kialakulhat-e olyan ellenállás, mint 2012-ben a hallgatói hálózat tüntetései idején.

 

kettosmerce.blog.hu (A kép forrása: kettosmerce.blog.hu)