h i r d e t é s

Megvan az 5 millió forint helye Dobos József választókerületében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megvan az 5 millió forint helye Dobos József választókerületében

2021. június 23. - 08:01

A tikkasztó hőség elől a Forradalom utcai közösségi kert szomszédságában lévő fák hűsébe húzódva tartotta meg idei első ülését Kecskemét 6. számú egyéni választókerületének tanácsadó testülete. 

Erre a pandémia okozta szigorítások miatt kerülhetett csak most sor. Dobos József önkormányzati képviselőn és városfejlesztési tanácsnokon kívül 11 tag vett részt az ülésen, ahol a megjelentek elfogadták az ügyrendet, mely tartalmazta a testület elnökének és tagjainak jogait, kötelezettségeit, rendelkezik a testület hatásköréről, feladatairól és a döntéshozatal menetéről.

Lévén ez Kecskemét legnagyobb területű választókerülete, az összeg, melyből egy év alatt gazdálkodhat, is a legmagasabb: évente 5 millió forint.

-Nagyon sokan megkeresnek különféle, kerületet érintő problémával és megoldásra váró feladatokkal, ezeket latba vetve próbáljuk ezt az 5 millió forintot minden évben igazságosan elosztani. - mondta el Dobos József.

Mindezeket figyelembe véve a tegnapi ülésen döntés született az idei keretösszeg helyéről is:
homokozó és hinta kerül a Pákozdi csata utca 11. szám elé, valamint a Március 15-e utca 1. szám mögötti térre, melyet a kisgyermekes családok már nagyon várnak.

Ebből a pénzből megvalósulhat sokak vágya, hogy a Forradalom utcai közösségi kert melletti terület igazi közösségi térré váljon, ahol a családok, baráti társaságok sütögetni, piknikezni tudnak majd. A külterületek utcáin - Máriahegyben, Belsőnyírben és a Budai hegyben - házszámos táblák kerülnek ki, mivel ez jelenleg rendkívül hiányos és sok helyen zavaros. Egyetértés övezte a Kakasfőző Fesztivál megrendezésének gondolatát is, melynek időpontját augusztus 28-ra tűzték ki, remélve, hogy ez a közösségi program is hozzájárul a kerületben élők összefogásához és minél eredményesebb együttműködéséhez.