(Most nem térek ki arra, hogy Weyer egyszerűen nacionalizmusnak nevezi a jelenséget, holott az AfD programja,híveinek elvárása nagyon más, sokkal több, mint egyszerű nacionalizmus!)

A választ egyébként néhány tényre alapítja: sokkal kevesebb itt az ingaltan-tulajdonosok, a vállalkozások száma, mindössze 1,7 százalék az innen vezető pozícióba jutottak száma, kétmillió embernek kellett nyugatra mennie munkát keresni. És a többi.

Politikai baklövéseket is érzékel: a baloldali pártok keveset foglalkoznak a szociális kérdésekkel, ezért a baloldali "alternatívának" nincsenek hívei.

Az hiszem, hogy ezek többsége mind valós ok.

Csakhogy ez, magyarázatnak kevés! A releváns okok másutt keresendők!
A múltban!

Mert a keleti tartományok gazdasági elmaradottsága, a nyugat-németországinál alacsonyabb életszínvonal valóban ok az elégedetlenségre, még arra is, hogy a hagyományos politikai elittel szemben ellenérzéseket tápláljanak, de önmagában kevés.

Hiszen Kohl évszázados bravúrja, amivel egyesítette Németországot (és itt nem a határok eltörlése volt a nagy feladat, hanem a kelet integrálása a nyugathoz – ha nem is maradéktalan sikerrel, de mindazzal, ami egyáltalán ilyen rövid idő alatt elérhető, a volt NDK lakossága számára mégis csak nagy életszínvonal-emelkedést és a diktatúra megszűnését eredményezte.
Aki pedig otthon nem boldogult, nyugodt szívvel átköltözhetett az ország nyugati felébe.

Talán ez a baj? A diktatúra megszűnése?

Gyanítom, hogy igen! Az NDK (dominánsan a volt Poroszország!) lakossága több generáció óta (mondhatni mindig) drillben élt, azt szokta meg.
Nem a demokratikus szabadságot, a vállalkozó szellemet és felelősségvállalást, mint, legalábbis 1945 óta az ország nyugati felén.

Nagy Frigyestől (hogy hátrébb ne menjünk) II. Vilmosig, aztán a Weimari Köztársaság rövid virágzása (hm) után Hitler, majd Ulbricht, Honecker a szovjet elvtársak és a Stasi közreműködésével a népi demokratikus blokk legkeményebb diktatúráját tartották fönn.

Ezek az emberek (a felmenőik, azok felmenői) egyszerűen ebbe a "fegyelembe" szocializálódtak.

Ahogy a mai Magyarországon is, és ennek eredménye Orbán országlása. Ahogy a mai Magyarországon is élnek a nosztalgiák a Horthy- (és a Kádár-rendszer) iránt, olyanok nosztalgiái, akik sosem éltek a hárommillió koldus, a hivatalos antiszemitizmus és a politikai elnyomás országában.

Él és virágzik a jobbágymentalitás, a felelősségvállalástól, a döntés felvállalásától való irtózás, mondják meg nekünk, mit kell tenni!

Ahogy él és virágzik az antiszemitizmus, melyet 1945-89 közt a szőnyeg alá söpörtek, aztán Csurka testvér kivakart onnan, ma már, Orbán hathatós segítségével olyan hatékonyan, hogy Európában a második helyen állunk, a lakosság 42%-a (ez minden második ember!) látens módon vagy kinyilvánítottan antiszemitának vallja magát.

Ezt csak azért említem, mert az e téren mindenkit előző Lengyelország még rosszabb mutatóit különösen érdekessé teszi, hogy – kis túlzással Adam Michnik kivételével – egy szál zsidó sem él ott 1945 óta.
Generációk nőttek fel zsidógyűlöletben, anélkül, hogy élő zsidót láttak volna életükben. És adják tovább e gyűlöletüket az utódoknak.

És ez lehet szerintem a legnyilvánvalóbb magyarázat az AfD kelet-németországi virágzására.
A többi csak tények kiforgatásán alapuló, azokkal takarózó üres mentegetőzés és kifogás részükről.

Amit jól mutat, hogy az állítólagos új baloldal, Die Linke, szintén itt a legnépszerűbb, de annak annyi köze van a hagyományos baloldal eszmeköréhez, mint hajdúnak a harangöntéshez. Csak egy másfajta erőszakos demagógia.