Az eddigi szösszenetek napjaink Magyarországával, a kis magyar valósággal foglalkoztak. Az Orbán kormány elmúlt hét éve annyira gyalázatos, olyan bicskanyitogató volt, hogy a rendszer haszonélvezői mellett, csak a legelvakultabb Orbán-fanok elégedettek. Az ország lakosainak a többsége csendben és némán tűr, csak nagyon kevesek állnak fel a fotelből, s fejezik ki az utcán is elégedetlenségüket. A közpénzek lopása a rendszer természetes velejárója, naponta hallani újabb bűncselekmény gyanús mutyikról, több mint érdekes pénzlenyúlásokról. Egy gátlástalan, pénzéhes, magát tévedhetetlennek tartó hatalom kiszolgáltatottjává vált hazánk, nem fideszes része. A narancsos tagkönyv mindenre menlevél, ha nem vagy nagyon hülye, akkor nem tudsz lebukni. Ehhez gazsulál a magát függetlennek mondó rendőrség, és az egykori Fidesz tag vezette főügyészség. Sajnos bőven lesz témája a későbbi írásaimnak, hiszen erről a rezsim gondoskodik.

Van élet a politikán túl is, sőt ott van az igazi élet. Persze a politika is olyan mint a foci, mindenki ért hozzá, de sok szép van az életben, amely teljesebbé teheti mindennapjainkat. Jómagam is-aki egykor még történész szeretett volna, de csak jogot végzett--sokkal szívesebben foglalkozom az ókori Róma történetével, nagyobb örömmel forgatom az asztalomon sorakozó könyveket, mint próbáljak "bölcs" gondolatokat mondani arról, amit egyébként egymagam nem tudok megváltoztatni. Az élet rövid, nem szabad egyetlen napot sem eltékozolni. Biztos sokan ismerik az Osztrovszkij idézetet: "Az ember legdrágább kincse az élete. Csak egyszer van benne része, és úgy kell végigélnie, hogy később ne kelljen kínzó fájdalommal gondolnia, a céltalanul elfecsérelt évekre".

Hétfőn  befejeződött a 88. Ünnepi Könyvhét. A kiadók óriási választékkal, 339 új kötettel kápráztatták el az olvasni vágyó embereket. A könyv része az életünknek, szebbé, gazdagabbá teheti napjainkat. A könyvnyomtatás feltalálása előtt, a tudás, az olvasás kevesek- többnyire egyházfik - kiváltsága volt. A szegény, nincstelen emberek többsége sem írni, sem olvasni nem tudott, jó talaja volt így mindenféle bűbájnak. Guttenberg nyomdagépe radikális változást hozott. A könyv fokozatosan megszűnt egy szűk kör kiváltsága lenni, az évszázadok során fokozatosan betöltötte a emberek életét. Mind többen juthattak hozzá a tudáshoz, a korábban számukra elérhetetlen ismeretekhez. Amíg a korábbi szövegek latin nyelven készültek, a nyomtatott könyvek fokozatosan, a beszélt, nemzeti nyelven készült.. Ezzel az olvasói kör is tovább bővült, a választék bővülésével ki, ki megtalálhatta az érdeklődésének leginkább megfelelő könyvet. Persze ez nem egyik, napról a másikra, az ipari forradalom után vált lehetővé, a nagy teljesítményű nyomdagépek használata.

Sokan tudják rólam, hogy egy kis, Békés megyei faluban nőttem fel, ahol eszmélésemtől kezdve mindennapos vendég voltam a könyvtárban. Olyan mindenevő voltam, igyekeztem mind több ismeretet magamba szívni. Otthon levő " Olcsó Könyvtár" sorozat köteteit persze előbb "kivégeztem". Nagyapám egyszerű, bölcs, olvasó ember volt. Sohasem kérdeztem meg Tőle, de úgy hiszem, hogy életében nem jutott el a fővárosba, ennek ellenére sok mindenre megtanított.

Később, a fővárosba költöztünk ahol egy másik, számomra addig teljesen ismeretlen világgal találkoztam. Először úgy éreztem magam, mint elefánt a porcelán boltban. Egy kis idő múlva rájöttem, hogy a budapesti létnek - a munka mellett - számos előnye van. Színházak, múzeumok, könyvesboltok, antikváriumok. Gyorsan ment a beilleszkedés. Minden évben repesve vártam az ünnepi könyvhetet. A prospektus megjelenése után, összeállítottam a listát az óhajtott könyvekről, kisírtam a feleségemtől a szükséges pénzt, és vártam kezdődjön a könyv ünnepe. Éveken keresztül a könyvhét első napján, már nyitás előtt egy-két órával ott sorakoztam sokad  magammal, a Rákóczi úti Könyváruház előtt. Nyitáskor mindenki megindult, gyűjtötte csak gyűjtötte a könyveket. Valóságos közelharc volt egy-egy sikerkönyv körül. Tudtuk - hiszen gyakran előfordult - a zsákmányt nem szabad kiadni a kezünkből, mert délutánra már a megjelent pár tízezres, de esetenként  százezres példányszámból, egyetlen darab sem maradt. Jól emlékszem, hogy milyen büszkén és örömmel vittem haza a még szinte nyomszagú könyveket. Öröm volt kézbe venni mindegyiket, belelapozni, majd dönteni, melyikkel kezdjem az olvasást. És ez így ment évről, évre, akkori életem legemlékezetesebb napjai közé tartoztak a könyvhét eseményei. A roham és a nagy izgalmak mellett, a családdal mindig kimentünk a Vörösmarty térre, böngészni, élő magyar írókkal találkozni. Nagy élmény volt az akkori nagyok közelébe kerülni, egy sikeres író, talán a 80’-as években nagyobb sztár volt, mint egy mai celeb.

Napjainkra - és nem azért mert korosabb lettem - sok minden megváltozott. Az internet világában a nyomtatott sajtó és a könyv jelentősége is csökkent. Számomra, továbbra is a Guttenberg  galaxis az igazi, a könyvek között érzem jól magam. Rengeteg adósságom van, de talán az élet még ad időt arra, hogy pótoljam. A ma népszerű „e-könyv”, tőlem idegen, maradok a hagyományos, a  bevált  gyakorlat mellett. Úgy látom, hogy sajnos napjainkra a könyv, az olvasás sokat vesztett régi fényéből. Verset szinte nem olvasnak az emberek, alacsony példányszámban jelennek meg. Szépirodalmat is egy korábbinál jóval szűkebb kör vesz a kezébe. Ez megmutatkozik a példányszámokban is, a tízezres eladott darabszám, az már komoly siker. Leszámítva a lektűrt, amelynek a tábora csökkent ugyan, de még tisztességes eladási számot hoznak.

Említettem, hogy soha ennyi új kötet nem jelent meg a könyvhétre. Mindenki találhatott magának kedvére valót, - akár többet is - ha a pénztárcája bírta. A könyvek többsége bizony már-már „horror” árúak,  hol vannak a régi szép idők, amikor 20-25 könyvvel loholtam haza. A könyv heti könyveket tartalmazó kiadványt átlapozva, úgy becsülöm, hogy a kiadott kötetek átlagára 3000 forint körül lehetett. Ilyen áron bizony csak kevesek engedhetnek meg maguknak egy nagybevásárlást a könyv sátraknál.

Debrecenben a szervezők mindent megtettek azért, hogy a régi fényéből valami megmaradjon a könyvhétnek. Magam is több eseményen ott voltam, láttam, a könyv iránti érdeklődés nem csappant, csak a vásárlási lehetőség csökkent. Ha így haladunk, akkor bizony a könyv  gyűjtése  ismét kevesek kiváltsága lesz, marad a könyvtár. 

Jómagam három könyvet vettem, amit egyúttal ajánlok is mindazoknak a kedves olvasóknak a figyelmébe, akik eddig eljutottak. Megvettem és dedikáltattam, Erdős Virág , Hátrahagyott versek című kötetét; Márton László, A mi kis köztársaságunk című regényét. Számomra a könyvhét legnagyobb meglepetését, Kemény Zsófi kötete jelentette. A Rabok tovább története pikáns, kísértetiesen hasonít a mai magyar valóságra. A kormány kitalálja, hogy újratemeti Mátyás királyt. A fényűző állami ünnepség reggelén bejelentik a fészekadót, amit tíz éven át kell fizetnie minden kivándorló magyarnak, mindemellett kiderül, hogy fizetősek lesznek a gimnáziumok. Az ünnep során, a Hősök terén kitör a forradalom. A történet rávilágít arra, hogy egy politikai mozgalom könnyen vakvágányra tévedhet, alkalmas vezetők és koncepció hiányában. Még csak beleolvastam, de érdekes, izgalmas olvasmánynak ígérkezik.

A végére marad a kérdés: Szükség van még a könyvre, vajon „Ment-e /A könyvek által elébb a világ?”. Ha egy szóval kell válaszolnom: igen. Ha többel: úgy hiszem a világ-, és magyar irodalom örökbecsű alkotásait még ember él a földön, olvasni és érteni fogják. Ahogyan Vörösmarty írta: "Ez hát a sors és nincs / vég semmiben? / Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal / S meg nem kövülnek élő fiai.”

Képek: a szerző felvételei