Mikecz Dániel politológus, a „Semmit rólunk nélkülünk – így tüntetnek a magyarok Orbán idején” című könyv szerzőjével beszélgettünk a Fudan elleni tüntetésről, amely a járványkezelés ideje alatti tiltások utáni első nagy demonstráció volt. Abban a tekintetben is talán az első alkalomnak tekinthetjük, hogy bár pártok szervezték, nem előzte meg a szervezési folyamatot az ilyenkor szokásos civilek és pártok közötti küzdelem. Az elmúlt években ugyanis azt figyelhettük meg, hogy az alulról jövő kezdeményezések esetében a szervezők attól félnek, a pártok csak nehezékek lesznek, és ez korlátozza a sikert. Ezért már-már szokásos – nyilvánosság előtt zajló – viták vannak arról, hogy kik szólalhatnak fel, megjelenhetnek-e pártzászlók és logók.

A mostani tüntetés ebből a szempontból egyértelmű volt. Politikusok is felszólaltak, nem volt kérdés, hogy a ’22-es országgyűlési választás szempontjából is érdekes az ügy, és a tömegben sok pártzászlót lehetett látni. Ennek kapcsán Mikecz Dániel kiemelte, hogy a rabszolgatörvény-ellenes tüntetés ebben a tekintetben már áttörést okozott, hiszen ott szakszervezeti vezetők és pártpolitikusok is együtt álltak a színpadon.

Izgalmas kérdés az elmúlt hónapokkal kapcsolatban, hogy miért nem szerveződtek olyan tüntetések a járványügyi korlátozások ellen Magyarországon, mint a nyugat-európai országokban. Mikecz Dániel itt a potenciálisan tiltakozó tömeg és az elégedetlen tömeg közötti kapcsolat hiányára mutatott rá. Azaz a hagyományosan utcai tiltakozásokon részt vevők társadalmi státusza és problématérképe nem találkozott azokéval, akik úgy érezték, hogy a Covid–19 miatti lezárások, korlátozások aránytalanok voltak. A pártok sem tűntek fel a csoportok mögött, így a szervező erő is elmaradt.

Egy darabig a Mi Hazánk párt talán kacérkodott azzal a gondolattal, hogy élére álljon a sokszor vírustagadásig elmenő rétegeknek, de végül láthatólag ezt inkább elvetették.

A beszélgetés vége felé szóba került az is, hogy a tüntetéseknél van-e kritikus tömegméret és kritikus összetétel. Ez alatt azt kell érteni, hogy mekkora demonstráció esetén van értelme a kormánynak meghátrálása kényszerülni. Mikecz szerint erre nincs egzakt szám, illetve a reakció nagyban függ attól, hogy az ügy a társadalom milyen széles rétegére van hatással. Miközben a SZFE esetében akár nagyobb is lehetett a tiltakozó tömeg, mint a Fudan kapcsán, ott nem fordult vissza a kormány a megkezdett úton. A kínai egyetem ügyében sokkal inkább tapasztalható tétovázás és meghátrálás. Azaz a tömeg nagysága és a siker lehetősége között nem mindig látszik egyértelmű kapcsolat. (Új Egyenlőség)