h i r d e t é s

Mérnöki diplomát hazudott magának a magyar Országgyűlés fideszes alelnöke

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mérnöki diplomát hazudott magának a magyar Országgyűlés fideszes alelnöke

2015. április 19. - 08:55
2 komment

Az Országgyűlés jelenlegi alelnökei közül Jakab István egy meghívó tanúsága szerint címzetes egyetemi docensként tartott előadást.

Az egy következő cikk tartalma, hogy ő vagy más mivel érdemelheti ki ezt a megtiszteltető címet, maradjuk csak ott, hogy Kövér László parlamenti elnök helyettese egyáltalán hol, mit tanult, milyen iskolai végzettséggel rendelkezik.

wikipédia valamint a legfrissebb parlamenti adatlapján található életrajza szerint  1968-ban érettségizett, majd felvették a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Karának állattenyésztési üzemmérnöki szakára, ahol 1972-ben szerzett diplomát.

Csakhogy: a Szegedi Tudományegyetem története szerint a fenti főiskolai kar csak 1972 augusztus elsején alakult meg. Jakab István ugye nem járhatott oda 1969-ben. Ő ugyanis a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba járt, amiből megalakult a későbbi főiskola. A technikum pedig nem adott üzemmérnöki diplomát.

Mindenestre megkérdeztük az egyetem mezőgazdasági karának dékánját dr. Horváth Józsefet az ügyről, aki a következő választ adta:

"Az 1969-ben felvett és nappali tagozaton 1972-ben végzett hallgatók még szaktechnikusok voltak. De, aki különbözeti vizsgát tett, 1973. január 10-én állattenyésztő üzemmérnök főiskolai diplomát kapott. Akiket 1970-ben felvettünk, azok már főiskolai képzésen tanultak és ők voltak az első olyan évfolyam, akik 1973. júniusában üzemmérnökként záróvizsgáztak."

Jakab istván pedig minden fellelhető életrajzában azt állítja, hogy 1972-ben végzett üzemmérnökként, akkor, amikor még senki sem fejezhette be a tanulmányait ott mérnökként.

Megkérdeztük erről Jakab Istvánt, de nem reagált levelünkre. Volt felesége Jakab Istvánné szerint sohasem tett különbözeti vizsgát. nem kapott üzemmérnöki diplomát, amíg együtt éltek.Később ugyan megpróbálta a debreceni egyetemet, de az első félév után kibukott, nem bírta-állította Jakab istvánné-..

Nyolc éve elváltak, ha utána járt volna valahová, annak nyoma lenne 2014-es önéletrajzában.

A szegedi Tudományegyetem - Dr.Horváth József dékán szerint-, soha nem adott címzetes egyetemi docensi címet Jakab Istvánnak, aki e szerint egy minden bizonnyal kiváló szaktechnikus, de nem üzemmérnök, ahogy állítja magáról.  Így, amíg be nem mutatja ott és akkor szerzett főikolai oklvelét, úgy hisszük, hazudott a Fidesznek, az Országgyúlésnek és a választóknak.

 

fullank.com (A kép forrása: fullank.com)

2 komment