Messziről bűzlik a titokzatos óriás szennyvízberuházás
Feljelentést tett Jávor Benedek EP képviselő az uniós pénzből finanszírozott, 420 milliárdos szennyvízberuházás visszásságai miatt. - írja a gepnarancs.hu.
Tíz évig nem nyilvánosak a tavaly tavasszal indított szennyvíztisztítási megatender-sorozat adatai
– oktatta ki a HVG-t az infotörvényre hivatkozva Módos István, a minden eddiginél nagyobb értékű közbeszerzési folyamattal megbízott Nemzeti Fejlesztési Programiroda ügyvezetője. Ettől persze még ki lehet kérni a minden bizonnyal közérdekű adatokat, de – állítja Módos – csakis a közbeszerzéseket hónapok óta vizsgáló Európai Bizottságtól. Mivel az ellenőrzés még tart, egyelőre hivatalosan aligha tudható meg bármi is.
Pedig lenne miről kérdezgetni az érintett magyar hatóságokat is, például a programirodát felügyelő, mély hallgatásba burkolózó Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot.
Eljutottunk oda, hogy a korrupció nem pusztán egyedi projekteket érint, már az egész rendszert úgy alakítják, hogy a cél a lopás lehetőségének rendszerszintű megteremtése.
A korrupcióval fertőzött ellenőrző és irányító rendszerrel ugyanakkor veszélybe sodorják az uniós források lehívását
– indokolta a HVG-nek Jávor Benedek európai parlamenti képviselő, miért tett feljelentést a minap Polt Péter legfőbb ügyésznél az ominózus tenderek kapcsán hűtlen kezelés és versenykorlátozás miatt, ismeretlen tettes ellen. Ám, mint Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a HVG-nek elmondta: a feljelentésről nem dönthetnek, ezért hétfőn a Fővárosi Főügyészségnek továbbították.
Az Együtt által alapított, a gyanúsnak ítélt közbeszerzésekről információkat gyűjtő Közérdekvédelmi Központ szerint az uniós ellenőrök olyan súlyos szabálytalanságokat találtak az említett tendereknél, hogy azok a program folytatását veszélyeztetik, és 40 milliárd forintos büntetéssel is járhatnak.
Köztudott, hogy az uniós szakértők már tavaly javasolták a programirodának, hogy függessze fel a kiírásokat, és alakítsa át a szisztémát, de mindmáig süket fülekre találtak.
Az idei ellenőrzések során pedig azt tapasztalták
– derítette ki a Zoom.hu –, hogy 69 érvényesnek minősített ajánlatból 62-t ki kellett volna zárni, mert nem, vagy csak utólagos, azaz szabálytalan módosítással felelt meg a kiírási feltételeknek.
A folyamat már a kezdetektől gyanút keltett: a programiroda által tavaly kiírt első hat pályázaton előre eldőlt, hogy a későbbiekben kik nyerhetik el az ország egyes régióiban a 70-70 milliárdos munkákat: külföldi hátterű nagyvállalatok és az Orbán-kormányhoz közel álló, feltörekvő magyar cégek. A magyar kis- és közepes vállalkozások teljességgel kiszorultak a pénzes munkákból.
A befutók közé került a Mészáros és Mészáros Kft., a Mészáros Lőrinccel üzleti kapcsolatban álló Varga Károly érdekeltségében álló Magyar Vakond és Hódút, az előbb a kinyírt Simicska-féle Közgéppel, utóbb Mészárosékkal közösen pályázgató Híd-csoport, vagy az egykori autópálya-építő, Dunai György-féle Betonút-csoport.
Nem kevésbé figyelemreméltóak egyes tanácsadók, akik szintén a szennyvíztisztító-program nagy nyertesei közé tartoznak. Ötmilliárdos keretszerződéssel alkalmazzák őket, s úgy tudni, az uniós ellenőrök a teljes összeget visszavonnák. A leginkább érintett tanácsadói konzorcium a Provital Zrt. – Első Magyar Közbeszerzési (EMK) Zrt. páros. Mindkét cég Antal Kadosa Adorján ügyvéd tulajdonában áll. Mivel a Provital a programiroda generális tanácsadójaként a gigatender kialakításában is részt vett, felmerülhet az összeférhetetlenség: olyan pályázat kiírásán munkálkodott, amelyben maga is érdekelt.
Az uniós ellenőröknek a tanácsadók díjazása is szemet szúrt: túlzottnak tartják a beruházások 0,73–0,98 százalékára rúgó tételeket. A Provital esetében feltűnő, hogy olyan pályázatokon dolgozhat drágán, amelyeknek a kereteit maga alakította ki, tízmilliókért.