Mészáros Press
Mészáros Press – 192 újság van a felcsúti polgármester karmai közt
Miközben Schmidt Mária a civil törvény helyességét élteti buzgón, és azt, hogy minden, a Soros Györgyhöz köthető site bélyegként viselje a megjelölést – azt persze majd a kormány dönt el melyik lapok tartoznak Soros érdekeltségébe –, rá kell döbbennünk, hogy van azért Soros Györgyön kívül más milliárdos, aki bár szentéletű és sérthetetlen, mint kiderült nem egyszerűen pénzel de birtokol lapokat. Majdnem 200-at.
Az elvárás nem túl magas, feltétlen párthűség – az is első sorban Orbán Viktorhoz –, szaktudás előny, de nem feltétel, a személyi kultusz terjesztése; alkalmanként Orbán Viktor egyen fotója a címlapon.
Nem is lehet másképpen, hiszen Mészáros Lőrinc csak mezei gázszerelő és ha bármilyen szakmai elvárást támasztana azokkal szemben, akiket alkalmaz, azzal három problémát is okozna saját magának. Egyfelől számon kérhetővé válna saját státusza a képzettségét illetően, ami továbbmenve a vagyonosodását firtató kellemetlen kérdésekhez vezetne. A másik munkaerőhiány. Egy szerkesztőség nehezen működik alkalmazottak nélkül.
Ami a harmadik problémát illeti; az is érdekes kérdés, hogy vajon egy szakképzett, diplomás újságíró mennyit kérhet diplomája etikára vonatkozó előfeltételének elárulásáért? Az összeg nem csekély.
Tehát, ha Orbán malacperselye fizet és birtokol – kormányérdeket szolgáló lapokat, az helyes tájékoztatás, ha ellenben Soros György támogat - szigorú etikai követelmények mellett – hírszolgáltató platformokat, az már idegen érdek?
Mindez nagyon érdekes különösen annak tekintetében, hogy a kormány és a köztévé is Putyin oroszországi propagandagépezetét tekinti mérvadónak. Ami éppen csak a hitelesség minimális elvárását nem teljesíti. Pontosítsunk, hamis és véletlenül sem bizonyított hírekkel riogatják a forráselemzés képességének hiányától szenvedő öntudatlan eszközöket, akiket a köznyelv kormányhíveknek nevez.
Zseniális taktika: a szólás- és véleményszabadság eszméjének bástyája mögül támad cenzúra, nem is inkább cenzori, sokkal inkább a félretájékoztatás eszközével. Hogy ez visszaélés mindkettővel, látszólag senkit nem érdekel.
Valótlan hírek terjesztése persze komoly bűncselekmény, de ugyan ki vonná felelősségre a hazugságokat terjesztő orgánumokat, ha éppen a kormányzat és a legfőbb ügyész is ezeket az álhíreket tartja a nép elé tárni fontosnak. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság aligha fog igyekezni, hogy felelősségre vonja ezeket a lapokat, ha munkatársaik lényegében Mészáros gazdájának, Orbán könyöradományán élnek.
Kérdés, hogy miért?
A válasz pedig a kormányzat támogatottságának érezhető gyengülésében keresendő. A Status quo; a jelenleg a Fidesznek kedvező helyzet már közel sem olyan stabil, mint 7 éve. Nem most lett instabil, csak most vált kritikussá. És az az eszköz, amivel Putyin egyelőre még el tudja altatni népe elégedetlenségét sokkal előnyösebbnek tűnik, mint az egyre szigorúbb, már komoly szankcióktól sem visszariadó Európai Parlament iránymutatása.
Jelige: A hatalomért bármit.