Ha a levéltetvek valahol megjelentek, akkor előbb-utóbb elszaporodnak, úgyhogy a kert tulajdonosának tennie kell valamit ellenük.
megtekintés
Mindegy, hogy városlakóról, vagy vidéki emberről van szó, a természetben való bóklászás bizonyos időközönként mindenkinek kell.
megtekintés
Induló sorozatunkkal az a szándékunk, hogy kedvet csináljuk olvasóinknak egy kis hazai vándorláshoz, hiszen bőségesen van még mit megismerni Magyarországból, s éppen ilyenek kisebb-nagyobb kiterjedésű, különleges élővilággal rendelkező nemzeti parkjaink is.
megtekintés
Bár igazából ha vigyázunk, akkor is találkozhatunk vele.
megtekintés
Igaz, hogy a nyár tele van izgalmas és tartalmas programokkal, de máris eszünkbe ötlik, hogy bizonyára alaposan el kell merülnünk pénztárcánkban ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, abban pedig nem sok minden van, miután a valamennyi „csekk befizetve már”.
megtekintés
Lehet, hogy Ön is emlékszik még gyerekkorából, amikor a család nekilátott egy munkának közösen, és szeretetben és békességben megcsinálták, amit onnantól valahogy a gyerekek is jobban becsültek.
megtekintésCsütörtök délután kari tanácson döntött úgy az ELTE bölcsészkara, hogy – számos egyeztetési lépcső után, valamennyi tanszék és a Hallgatói Önkormányzat bevonásával.
megtekintés
Hogyan indulunk neki egy jó kis kempingezésnek?
megtekintés
Kolompárék nevelőszülőként vették magukhoz két évvel ezelőtt az öt magyar gyermeket.
megtekintés
Egy életre szóló lecke következik, amelyet minden férfinak kötelező elolvasni.
megtekintés
Az afrikai kontinensen kanyargó Mara folyó Kenyán és Tanzánián halad keresztül. A folyó keresztezi a vadon élő állatok vándorlási útját a Serengeti-Masai rezervátumban.
megtekintés
Amikor 8-10 éve utoljára Badacsonyban voltam, akkor az egyik helyi barátunk beavatott, hogy a parti bódésoron lévő büfék közül az egyikben nem olyan rossz a kolbász, mint a többiben.
megtekintés
Cicák vannak a nadrágján, kék pólót visel, a hajában virágos csat, Barabás Lujza épp olyan hatévesnek tűnik, mint bármely gyerek.
megtekintés
Hitchcock rémálma egyre több helyütt valóra válik. A varjak egyre agresszívabbak
megtekintés
Anuko, az egy éves szibériai husky hihetetlenül vicces grimaszokat képes vágni, főleg akkor amikor rájön, hogy átverték.
megtekintés
Az Európai unió országaiból is sokan látogatnak ide: Júniusi nyári kánikulai rekkenetben Eger Termál Fürdőjében.
megtekintés
Az Egyesült Államokban akár már augusztusban engedélyt kaphat a „rózsaszín pirula”, a nők szexuális vágyát fokozó gyógyszer.
megtekintés
Az ÁNTSZ a légkondi használatának leggyakoribb kockázatait sorolja fel, és a helyes használathoz is ad pár tippet.
megtekintés
A szandál viselése rendkívüli mértékben megosztja az embereket, pedig pályafutása már az ősidőkben elkezdődött.
megtekintés
A Balaton (becenevén "a magyar tenger", de széles körben elterjedt a "Balcsi" becéző forma is; latinul Lacus Pelso, németül Plattensee) Közép-Európa legnagyobb tava, Magyarország vízrajzának meghatározó eleme.
megtekintés
Mindenkinek vannak idegesítő rokonai vagy ismerősei, akik az étterem után azon hurrognak egész úton hazafele, hogy kicsik voltak az adagok, hát hogy a fenébe tud bárki is egy degusztációs menütől jóllakni.
megtekintés
A pincérlánynak feltűnt, hogy a szülők nem a babával jöttek a kávézóba.
megtekintés
Nyilván azért hordasz melltartót, hogy kebleid ne ereszkedjenek meg, és mert így illik.
megtekintés
Az előfoglalási adatok alapján a legtöbben Görögországba foglaltak le buszos vagy charter repülőgépes nyaralást - mondta Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) kommunikációs bizottságának tagja az állami tévében.
megtekintés
A kis Shae édesanyja attól retteg, az alattomos betegség miatt elveszíti kisebbik fiát is.
megtekintés
A jászok gyógyító hatású vízében: Így hűsölnek a jászságban a nyári kánikula idején…
megtekintés
A legendás transzszibériai vasútvonal a maga személyforgalomba bevont 9288,2 kilométeres vonalával aleghosszabb a világon.
megtekintés
Guangzhou vagy Európában elterjedt nevén Kanton, Kína Guangdong tartományának székhelye, a Gyöngy folyó torkolatánál fekszik.
megtekintés
"Ha megéheztél, de nincs pénzed ételre, ne szégyenkezz!
megtekintés
Megkezdődött a nyári turisztikai strandszezon: Az egykori malom tóból és víztározóból „D-Beach” a Domony-völgyben….
megtekintés
A CSPI nevű független, fogyasztóvédelmi szervezet idén is közzétette a legegészségtelenebb, azaz a legtöbb kalóriát (főként szénhidrátot) és sót tartalmazó kaják listáját, az Xtreme Eating díjban részesült éttermi fogások listáját.
megtekintés
Jelentős figyelmet érdemel ez a szemet gyönyörködtető mély bordó és emellett rendkívül jó ízű gyümölcsünk is.
megtekintés
Legutóbb Irán déli részével kapcsolatban került a sajtó figyelmének középpontjába a kérdés.
megtekintés
Sok autósnál csak állnak otthon a fel nem használt gumiabroncsok, amik csak foglalják a helyet. Íme 20 szuper ötlet, amivel nemcsak feldobhatod a kertedet, vagy lakásodat, de még a környezeteddel is jót tehetsz.
megtekintés