Egy magyar feltaláló azonban nem csak szmogtól szabadítaná meg a városlakókat, de egyben esti utcai fényt is biztosítana esztétikus viráglámpájával.
megtekintés
A szociális kártya egy olyan kezdeményezés, amelynek lényege, hogy az államilag segélyezett rászorultak nem csak készpénzt kapjanak, hanem egy olyan kártyát, amit alkohol és cigaretta megvásárlására nem használhatnak fel.
megtekintés
Épp ezen a hétvégén meséltem egy barátomnak azokról az élményeimről, amikor néha egyedül megyek el moziba, és ilyenkor sokszor magamon érzem a társaságban érkezők furcsálló pillantásait.
megtekintés
Gyorsabb processzor, vékonyabb mobiltelefon, a lehető legnagyobb képernyőjű tévé – a fogyasztói társadalom státusz szimbólumai.
megtekintés
Tömegével vannak az országban, akik nemhogy vasárnap, de egyéb ünnepnapokon, éjjelente sem mindig lehetnek a családjukkal. Ilyenek például a tűzoltók.
megtekintés
Hátborzongató videó mutatja meg, hogy egy kiskutya is elég lehet ahhoz, hogy az anyjuk mellől, pillantok alatt csábítsák el a csemetéket.
megtekintés
1.6 billió dollárba (442 billió forintba) került 2010-ben Európában a 600 000 idő előtti halálozás és a légszennyezettség okozta betegségek.
megtekintés
Magas sarkú, félcipő, strandpapucs: a legpatosabb lábbelik veszélyesek is lehetnek az egészségedre!
megtekintés
Betépéssel egybekötött legapzácópárti és a drogkereskedelem ellen tiltakozó bupt tartottak Medellín városában, Kolumbiában.
megtekintés
A bho azaz butane hash oil, gyanta vagy viasz néven most nagyon megy az Egyesült Államokban.
megtekintés
Magyarországi képeslapok: Zsánerképek
megtekintés
Magyarországi képeslapok: Zsánerkép
megtekintés
Ha szereted a kristálytiszta kék vizet, a homokos tengerpartot és a lélegzetelállító kilátást, akkor ezekre a szigetekre egyszer el kell utaznod!
megtekintés
Május elsején megkezdődik a strandszezon: a Dagály és Palatinus már várja a vendégeket, a többi strand egy hónap múlva nyit ki - mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketingigazgatója az állami tévében péntek reggel.
megtekintés
Ramani Durvansula, egy dél-kaliforniai pszichológus meglátta a lehetőséget a valamiért összerakhatatlannak és bonyolultnak tartott Ikea bútorokban.
megtekintés
Móni és férje még ma is alig tudja elhinni: 17 meg nem született baba után megérkezett az életükbe kislányuk, Szofi.
megtekintés
A szupercella.hu internetes oldal (Viharvadászok Egyesülete) idén először hirdetett országos fotópályázatot.
megtekintés
Holt-tenger riasztó ütemben tűnik el, maga mögött hagyva több ezer víznyelőt, amely letöri a környék élénk turizmusát.
megtekintés
Vajon mi járt annak az embernek a fejében, aki ezt így szépen kiokoskodta?
megtekintés
Érzelmileg jelentős, fontos kapcsolatok elveszítése, megszakadása, válság- és konfliktus helyzetek -- mindezek hozzátartoznak az élethez.
megtekintés
Sok kapcsolat bukott már el féltékenység miatt.
megtekintés
A rend őrei... 1992-től kormány határozat alapján György napján, április 24-én van Magyarországon a "Rendőrség Napja". Felvételeink bepillantást engednek a rendvédelmi szerv sokrétű tevékenységébe.
megtekintés
Korunk egyik legszomorúbb és leglátványosabb jelensége természeti környezetünk mértéktelen pusztítása; őserdeink kiirtása, óceánjaink túlhalászása vagy éppen bolygónk elképesztő szennyezése.
megtekintés
1970-től, április 22-én a Föld napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására.
megtekintés
Birkanyírás Hatvanban…Heves megyében, mint máshol az országban, a tavasz egyben a birkanyírások ideje is.
megtekintés
A Borneó szigetén, Bajauban lakó emberek éjjel-nappal csónakaikról halásznak, hogy legyen mit enniük.
megtekintés
Akik folyton a mobiljuk kijelzőjét lesik, a hangulatukon próbálnak vele javítani – állítják a texas-i Baylor Egyetem munkatársai.
megtekintés
Az introvertáltak inkább a hegyekbe vágynak, míg a társaságkedvelők jobban kedvelik a tengerpartot.
megtekintés
Idén is féláron tudtok fagyizni május 8-án, a magyar kézműves fagylalt napján.
megtekintés
103 nemzetközi díjjal jutalmazták ezt az ötperces kis animációs videót, ami tökéletesen leírja, hogyan működik a társadalmunk.
megtekintés
Ha reggel, alighogy kikászálódunk az ágyból máris a kávéscsésze után nyúlunk, az elfogyasztott koffein hatása tompul, sőt idővel akár hatástalanná is válik.
megtekintés
Évről-évre egyre több fagyizó csatlakozik a programhoz. Ezen a napon féláron lehet fagylaltozni a résztvevő fagyizókban. A fagyi napja idén sem marad el.
megtekintés
Reggel szóltak, hogy aznap délután bontják a kunyhót, mi meg gyorsan elmentünk a civilektől segítséget kérni.” –meséli Zoli és Andi kőbányai bérlakásuk szobájában a két évvel ezelőtt történteket Délután több szervezet is kivonult tiltakozni a kunyhóbontás ellen.
megtekintés