A végéhez közeledik a KÁVA Szélmalmok című közösségi színházi projektje, mely során a KÁVA alkotói Mindszent, Székkutas és Hódmezővásárhely egy-egy általános iskolájának diákjaival, pedagógusaival és helyi civil szervezeteivel a tanyavilág társadalmi jelentésének újrafogalmazására tesznek kísérletet.
Mintegy 12 milliárd forintba kerülne a Magyar Képzőművészeti Egyetem teljes rekonstrukciója, amely az intézmény új vezetése szerint három évet venne igénybe, miközben megújulhat az egyetem tihanyi művésztelepe is.
A Saul fia rendezőjén, operatőrén és főszereplőjén kívül, Balázs Fecó, Benedek Miklós és Lukács Sándor is Kossuth-díjat kapott. Széchenyi-díjat kapott többek Erdő Péter. Járai Zsigmondot Magyar Érdemrend nagykeresztjével tűntették ki - írja az MTI