
Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének össznézőszáma február 9-én átlépte az ötvenezret.
megtekintés

A Bors információi szerint 93 éves korában meghalt Uhrin Benedek, a magyar internet hőskorának legnagyobb sztárja, a Kispatak és a Rebeka című dalok előadója, a 2000-es évek elején szerzett hírnevével a Sziget Fesztivál többszöri fellépője.
megtekintés

A Harry Potter-filmek nagy mágusát játszó Michael Gambon több évtizedes színházi karrierét követően kénytelen visszavonulni a színpadtól.
megtekintés

A négy legfontosabb kategóriából háromban a fiatal brit énekes nyert. Az év albumát azonban Beck vitte.
megtekintés

Régen ugyan divat volt, ma már kevésbé divat úgy hívni a gyermeket, mint a szülőjét, most sokkal inkább számít a hangzás, a becézhetőség, illetve az egyediség az utónévválasztáskor.
megtekintés
Ötvenhetedik alkalommal osztják ki vasárnap az amerikai zenei szakma legrangosabb elismeréseit, a Grammy-díjakat. A jelöltek között van Antal Nimród Metallica Through the Never című zenés filmje is.
megtekintés

Sok folytatást/remake-et/újraindítást vártunk, de ezt nem.
megtekintés
Nem elég, hogy pár napja egy 200 éves, lótuszülésben mumifikálódott szerzetesttaláltak Mongóliában, majd a dalai láma orvosa azt mondta róla, hogy nem halt meg, csak nagyon mélyen meditál.
megtekintés

Budapest - A birodalmi központokra koncentrálva tekinti át ötezer év kínai művészetét az Iparművészeti Múzeum (IMM).
megtekintés

Új kiállító térként az esztergomi Duna Múzeumban megnyílt a látványraktár, ahol az intézmény gyűjteményeinek legérdekesebb darabjait mutatják be.
megtekintésÉletének 89. évében kedden elhunyt Nagy Lajos fotóművész Budapesten - közölte az MTI-vel a Magyar Fotóművészek Szövetsége csütörtökön.
megtekintés

Bernát Barbara magyar grafikus diplomamunkájaként tervezett egy fiktív magyar euróbankjegy-sorozatot.
megtekintés

Ezúttal Novák Péter rendezi a rockopera legújabb feldolgozását augusztusban az eredeti, királydombi helyszínen.
megtekintés

Az Opera legelőkelőbb páholyába a nemzetközileg bevett színházi protokoll és a 2011-es miniszteri biztosi utasítás szerint korábbi közjogi méltóságok, külföldi államfők, királyok, királyi családok leszármazottjai ülhetnek be.
megtekintés

Az esztergomi Kaleidoszkóp Házban februárban is remek programok közül lehet válogatni.
megtekintés

A nemzet színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes művész 85 éves volt.
megtekintés

A Sziget mínusz egyedik napján, augusztus 10-én Robbie Williams ad majd koncertet, adták hírül a rendezvény szervezői.
megtekintés

A politikai hírekhez tilos hírolvasói kommentárt fűzni - ezt nem tartotta be a közszolgálati televízió, ezért a médiatanács figyelmeztetésben részesítette a csatorna médiaszolgáltatóját, az MTVA-t.
megtekintés

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság úgy érezhette, nem kell mindig az akadékoskodó jogvédőket vagy a biztonsági protokollokon molyoló geekek vállát veregetni.
megtekintés

A New York-i Magyar Kulturális Intézet felkérésére a Grammy-díjas zenész, Frank London projektzenekart csinált amerikai és magyar zenészekből a holokauszt-emlékév alkalmából.
megtekintés

Kleopátra, Marilyn Monroe vagy Angelina Jolie a szebb? A kérdésnek nincs sok értelme, hisz koronként változik, hogy mit tartunk szépnek.
megtekintés

Tragikus hirtelenséggel csütörtökön elhunyt Kővári Péter, a Magyar Televízió egykori alelnöke - tájékoztatta a család az MTI-t.
megtekintés

A nyolcadikos irodalomkönyvben egy szövegrészlet a szomszédos országok és a köztünk élő kisebbségek megismerésére buzdít, de az ominózus részlettel több baj is van.
megtekintés

Kerékpárral és gyalog a fekete földrészen át címmel magyarul is megjelent Kazimierz Nowak afrikai útjának beszámolója, amely a híres utazó levelein keresztül mutatja be az 1930-as évek Afrikáját.
megtekintés

Az új igazgató mozgalmas sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az átadás-átvétel végéig zárva tart a színház.
megtekintés
.jpg)
A többéves huzavona után most már tényleg eldőlt: Dan Aykroyd és Bill Murray helyett csupa női szellemírt fogja irtani a szellemeket a harmadik Szellemirtókban, ami valójában nem is harmadik rész lesz, hanem egy reboot.
megtekintés

Egy hete ért véget a Játék határok nélkül néven futó vetélkedő, amiben Magyarország, Oroszország, Franciaország, Indonézia, Egyiptom és egy amerikai válogatott csapat esett egymásnak, hogy vicces sorversenyekben döntsék el, ki a legügyesebb.
megtekintés

Az énekes 68 éves volt. Athéni otthonában érte a halál múlt szombatról vasárnapra virradó éjjel.
megtekintés

Ma 71 éves Tahi-Tóth László Jászai Mari-díjas színművész.
megtekintés

Csütörtökön Budapesten meghalt Gross Arnold Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész, a nemzet művésze.
megtekintés

Egy ősi mesterség és annak legifjabb mestere, aki az évszázados hagyományokat átvéve, de a mai elvárásoknak megfelelve alkotja kerámiáit.
megtekintés

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
megtekintés
.jpg)
Szokolay Zoltán költő éveken át jelentett a magyar irodalmi élet szereplőiről.
megtekintés

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya 33. alkalommal írta ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyre 243 fotográfus, 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel pályázott.
megtekintés

Kedd délelőtt a Budapest Music Centerben mutatták be a Kossuth-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely ötletéből és közreműködésével fejlesztett Bogányi-zongorát.
megtekintés