Életének 85. évében elhunyt Török Ferenc Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tájékoztatta a köztesület szombaton az MTI-t. A nemzet művészét pénteken érte a halál. A Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Monumentális, hullajtott szarvasagancsokból készült kapu fogadja majd a Vadászati és Természeti Világkiállítás látogatóit; a Totem nevű alkotást szombatra virradóra szállították el Szőke Gábor Miklós szobrászművész csepeli műhelyéből az esemény központi helyszínére, a Hungexpóra.
A székely írás emlékeit bemutató kötet jelent meg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kiadásában; a több mint 900 oldalas, A székely írás emlékei. Corpus Monumentorum Alphabeto Siculio Exaratorum című kötet magába foglalja a székely írásról szóló történeti tudósításokat, a székely írás feliratos, kéziratos és nyomtatott emlékeit és a hamisítványokat is.
Hagyományteremtő szándékkal, először rendezik meg a Balaton Ünnepét Balatonvilágoson, a Club Aliga területén szeptember 17-én. Az esemény célja, hogy évente egyszer ünnepi program keretében találkozzanak egymással mindazok, akik sokat tesznek a Balatonért: a vendéglátók, a szolgáltatók, a szervezők, a művészek és a közönség.
Kihelyezték a reményről és kiútkereséről szóló, Álljon meg egy novellára! című pályázat húsz nyertes történetét a legforgalmasabb fővárosi busz- és villamosmegállókban, az elbeszélések idén először egy QR-kód segítségével önálló életre kelnek a virtuális térben - olvasható a pályázat kiírói által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Két újabb étterem, az Essencia és a Salt is Michelin-csillagot nyert a budapesti Michelin-kalauz csütörtöktől elérhető, legfrissebb kiadása szerint, amelynek kritikusai hat új étteremmel egészítették ki az ajánlott helyek listáját is.
Tizenöt helyszínen csaknem százhúsz rendezvénnyel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, könyvkiadók, folyóiratok programjaival várják az érdeklődőket 92. Ünnepi Könyvhéten Szegeden - tájékoztatta a szervező Somogyi-könyvtár az MTI-t.
Állandó igazgatói kinevezést kapott a Vígszínház élére a teátrumot az elmúlt másfél évben vezető Rudolf Péter - jelentette be a társulat keddi évadnyitó ülésén Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Karácsony Gergely főpolgármester.
Augusztus 28-án lesz az 5. Libegők éjszakája, az esemény ideje alatt a Zugligeti Libegő este hét és éjjel egy óra között közlekedik, a völgyállomásról a hegyállomásra 00.30-ig lehet utazni - olvasható a BKV Zrt. által az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a hetvenhatodik életévében elhunyt Lovas Ilona Kossuth-díjas textil- és képzőművészt, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagját - tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.
Kortárs magyar drámairodalom idegen nyelvű előadásainak támogatására indított pályázatot a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ); a pályázatra folyamatosan lehet jelentkezni - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Bátran kijelenthetjük, hogy nagyon sok embernek manapság az angol a második anyanyelve. Akárhol szülessünk is a nagyvilágban, a technológiai fejlődés hatására az angol nyelv ismerete megkerülhetetlen. A mai generáció már úgy cseperedik fel, hogy különféle kütyüket nyomkod. Ezeknek lehetnek ugyan magyar nyelvű verziói, de sok tartalmat angolul talál meg.
A modern és az akadémiai festészet közötti éles határvonalat mutatja be Rippl-Rónai és a fiatalok Kőröshegy - Kaposvár, 1908-1909 című kiállítás, amely pénteken nyílik Kaposváron az Együd Árpád Kulturális Központban.