Több száz tó vizének oxigénszintje csökkent az elmúlt négy évtizedben az Egyesült Államokban és Európában - figyelmeztetnek kutatók, akik szerint a fogyatkozó oxigénszint fokozott halpusztulást, algavirágzást és metánkibocsátást eredményezhet.
Összességében nemcsak 2021 eddig eltelt időszaka, de az év hátralévő része is hűvösebb lehet, mint amilyen 2020 volt, és a globális átlaghőmérséklet az elmúlt évekét is alulmúlhatja. Ezzel együtt azonban a sokéves átlagnál melegebb és szárazabb nyár várhat Európa nagy részére, így Magyarországra is.
A koronavírus még fertőzőbb mutánsainak megjelenése magában hordozza annak veszélyét, hogy lelassul a globális felépülés és meghiúsul a vakcinák által nyert immunitás.
Először vette fel egy idegen bolygón egy űreszköz egy másik különálló űreszköz hangját: a NASA Perseverance marsjárója két mikrofonjának egyikét használva hallgatta az Ingenuity helikopter negyedik tesztrepülését április 30-án - adta hírül pénteken videofelvétellel kísérve az amerikai űrkutatási hivatal.
A Harvard Egyetem kutatói szerint az eddigi kutatások jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét.