Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A tervezetet szombaton terjesztik a párizsi klímakonferencia résztvevői elé, a kétfokos hőmérsékletemelkedést maximalizáló egyezmény politikailag kötelező érvényű lesz, de nem ír elő szankciókat.
Nagyjából egy évvel azután, hogy a Dawn űrszonda megkezdte a Ceres törpebolygó megközelítését, illetve hogy megjöttek az első képek a furcsa fényes foltokról, végre nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a kutatók kiderítették, mi a frász fénylik az égitest felszínén.
Minden valószínűség szerint I. Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést sikerült megtalálniuk a szigetvár-turbéki szőlőhegyen Szigetvár mellett – mondta Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója.
Évről évre nő az újonnan diagnosztizált HIV-fertőzöttek száma Magyarországon – írta az MTI. A témáról a kedden az AIDS világnapja alkalmából tartott, kétnapos III. Nemzeti AIDS-konferencia budapesti sajtótájékoztatón beszéltek a szervező PLUSS Alapítvány és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház szakemberei.
Bárkivel előfordul, hogy elhagy ezt-azt. Elkeveredik egy papírfecni, ott marad a kocsmában a pulóver, rosszabb esetben a kulcs is elvész néha-néha. Atombombát valamivel ritkábban szokás elhagyni, már csak a mérete és a tömegpusztító jellege miatt is. De azért ez se példa nélküli.
Gondolta volna, hogy a Csillagok háborújából tanulni is lehet? Pedig így van, legalábbis Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója így gondolja. Vele készült interjúból az is kiderült, hogy Mátyás király és Amidala királynő között mi a közös pont, de megtudtuk azt is, hogy Han Solo valójában libertariánus.
Az antarktiszi jégolvadás jelentősen hozzá fog járulni a globális tengerszint-emelkedéshez az évszázad során, ám a katasztrofális következményekkel fenyegető forgatókönyvek nem tükrözik a valóságot - állítják francia és brit szakemberek, akik a világon elsőként összevetették a modellek alapján kapott eredményeket a valós idejű megfigyelésekkel.
Az ember az egyetlen főemlős, amelynél a nősténynek a szoptatási időszakon kívül is telt keblei vannak. Ez a legtöbb tudós szerint evolúciós trükk a férfi elcsábítására: a mindig duzzadt mell jelzi, hogy a viselője képes az utód táplálására, hiába zsír pótolja az anyatejet ilyenkor.